Hírek
2016. Május 04. 14:36, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), Fotó: pápua city, veol.hu
Újra vöröslik a Tapolca vize
Nem ez az első eset, februárban is tapasztaltak már hasonlót. Akkor is felkerültek a képek a világhálóra, a pápai húsnál dugulásra hivatkoztak.
Megyeri László, a Pápai Hús Kft. "f. a." műszaki igazgatója a veol.hu-nak februárban elmondta, ő is találkozott az esetről készült fotókkal, mire azonban vizsgálni kezdték az esetet, már tiszta volt a Tapolca patak vize. - Utólag annyit tudtunk kideríteni, hogy pénteken sertésvágás volt a gyárban, ilyenkor estébe nyúlóan takarítanak a dolgozóink. Így tettek most is. A szennyvízelvezető csatornánkban 15-16 óra között dugulás keletkezett, és valószínűleg a felszínen átfolyás történt a csapadékvíz-elvezető csatornánk felé. A munkatársaink megszüntették a dugulást, de nem vették észre, hogy vérrel szennyezett víz került a csapadékvíz-elvezető csatornába. Ez a helyzet addig állhatott fenn, amíg el nem hárították a dugulást, tehát a visszanyomozott információk alapján egy rövid időintervallumról lehetett szó – nyilatkozta a Naplónak Megyeri László.
Elképzelhető, hogy az elmúlt napok esőzései is közrejátszanak abban, hogy ismét vöröslik a Tapolca, ugyanakkor egyértelmű, hogy valami nem stimmel a gyár szennyvízelvezető csatornájával, melyet mindenképpen orvosolni kellene, hogy elkerüljék a további környezetkárosítást.
A megyei lapnak Megyeri László elmondta, nem a februári volt az első eset, hogy környezetkárosítást észleltek, korábban is előfordult, hogy kicsit zsíros vagy véres volt a Tapolca-patak vize, akkor ezt rögtön jelezték a környékbeliek a gyár portájának, így gyorsabban tudtak intézkedni. - Ezúttal nem ez történt, és sajnos a saját dolgozóink se vették észre a problémát. Elnézést kérünk érte, ha akaratunkon kívül kellemetlenséget okoztunk! – fogalmazott a Pápai Hús Kft. "f. a." műszaki igazgatója.
Fotó: pápua city
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

