Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Május 08. 09:14, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Újjáépítik a Kilencedik utca járdáit

Újjáépítik a Kilencedik utca járdáit

Finoman fogalmazva is szörnyű állapotban vannak a Kilencedik utca járdái, melyek mindkét oldalon megújulnak, 13 millió forintból.

Áldozó Tamás polgármester a felújítás kapcsán felidézte, három évvel ezelőtt azt mondta, évente 100 millió forintot szeretnének járdák felújítására költeni. 2015-ben ezt az összeget jóval meg is haladta a fejlesztések értéke, 2016-ban pedig valamennyi városi beruházással csak megközelíteni tudták a 100 millió forintot. Az idei évben az látszik, hogy elérhetik ezt az értékű fejlesztést azokkal a járdaépítésekkel, amik az útrekonstrukciókhoz kapcsolódnak. - Ha a Kilencedik utcai járda elkészül, a felújított tókerti járdák hálózata egy újabb elemmel bővül - mondta el a városvezető, hozzátéve 2015-től idáig 16 járdát újítottak fel, ezek közül négy a Tókertben található, de a Téglagyári út környékén, a Bocsor utca környékén, a Kmetty és Czuczor utcában, valamint Kéttornyúlakon is újultak meg gyalogutak.

A Kilencedik utca meglehetősen leromlott állapotú aszfaltozott járdáit legkésőbb őszre teljes hosszában megújítják, az elmúlt években kialakult megjelenéssel.- A felújítandó járda hossza 741 méter, felülete 889 négyzetméter. Ugyanazzal a kővel, kőminőséggel dolgozunk, mint korábban és a tavalyihoz hasonló módon az utca két oldalán párhuzamosan halad majd a munka - mondta el Rádi Róbert, a kivitelezést végző Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője hozzátéve, a technológia is megegyezik a korábbiakkal, tehát a régi burkolat felbontását követően új ágyazatot készítenek, és abba rakják a szürke és antracit burkolóköveket.

Az Eszterházy Ferenc Terv keretében megvalósuló beruházás hétfőn veszi kezdetét és legkésőbb október 31-án fejezik be. A tág teljesítési időt az indokolja, hogy várhatóan a társaságnak más helyszíneken is kell majd dolgoznia, a Kilencedik utca felújítással párhuzamosan.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 15:47, kedd | Helyi

NATO hadgyakorlat egyik központja a pápai légibázis

A Swift Response a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, amely a NATO szövetség keleti térségét helyezi középpontba.

2024. Május 07. 15:22, kedd | Helyi

Méhlegelőt alakítanak ki Pápán

A Városfejlesztő Kft. munkatársai a Külső-Várkertben telepítenek valódi méhlegelőt.

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.