Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2020. Március 16. 15:21, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Újabb intézményi bezárásokat jelentettek be

Újabb intézményi bezárásokat jelentettek be

Unger Tamás alpolgármester bejelentette, hogy a városi könyvtár, a művelődési központ, a Várkertfürdő (a gyógyászat kivételével), az Esterházy-kastély és a Kéfestő Múzeum is bezár.

Az alpolgármester elmondta, a sajtótájékoztatót megelőzően telefonon beszélt az elővigyázatosságból otthon lévő Áldozó Tamás polgármesterrel, akinek az egyetértésében és jóváhagyásával szól a pápaiakhoz.

Unger Tamás köszönetet mondott az emberek segítő hozzáállásához, mind az óvodák, mind a bölcsődék esetében rendben zajlott minden, a szülők betartották a kért intézkedéseket, higgadtan kezelték az új helyzetet. Arra kéri a szülőket, hogy továbbra is tartsák be az új szabályokat.

Lényegesen kevesebb gyermeket vittek óvodákba és bölcsődékbe, mindössze 50 gyermek érkezett az önkormányzati fenntartásó óvodákba. Unger Tamás azt mondta, elgondolkodnak azon, hogy következő napok valamelyikétől a nyári ügyelethez hasonlóan, intézmény kijelölésével fogják megoldani a gyermekek felügyeletét. A pápai bölcsődékbe összesen 30 kisgyermek érkezett, de életkorukra való tekintettel nem gondolkoznak ügyeleti rendszerben, mindhárom bölcsődét tovább üzemeltetik.

Az Egyesített Szociális Intézményben a kéréseknek megfelelően zajlott az ellátás.

Hétfőn 1 órakor, az önkormányzati intézmények vezetőit tanácskozásra hívták össze, amelyen a következő döntések születtek:

- A múzeum, a könyvtár és a művelődési központ keddtől bezár, a munkáltatók saját intézkedéseik formájában határozzák meg a munkavégzés rendjét.

- A kastély szerdától zár be.

- Az uszoda és a termálfürdő keddtől szintén bezár, a gyógyászati rész marad egyedül nyitva.

- A városi piac kedden nyitva tart, és azon dolgoznak, hogy ez a nyitva tartás a jövőben is megmaradjon, de itt még sok a kérdőjel.

A használtcikk piac magán vállalkozás, amely maga dönti el, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályoknak és iránymutatásoknak hogyan felel meg - tudtuk meg az alpolgármestertől.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.