Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Augusztus 19. 14:05, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Új időszámítás kezdődhet a Várkertfürdő életében

Új időszámítás kezdődhet a Várkertfürdő életében

A fürdő megnyitása óta még soha nem tapasztalhatta meg, hogy milyen az élet hitel nélkül. Kormányzati segítséggel most kifizette minden szorongató adósságát.

Áldozó Tamás a mai sajtótájékoztatón elmondta, a szóban forgó hitel még 2001-ig nyúlik vissza, amikor a Termálvízhasznosító Zrt. a Várkertfürdő megépítéséhez 500 millió forintot vett fel. Az első években nem is okozott gondott a hitel törleszése, azonban a vendéglétszám visszaesése, valamint az árfolyamproblémák miatt a törlesztőrészletek kifizetése egyre nagyobb nehézséget jelentett, ráadásul a tőketartozás sem igazán csökkent. Az 500 milliós hitel visszafizetéséhez most 482 millió forintos tőkeemelésre volt szükséga hitel deviza jellege miatt, ugyanakkor látni kell, hogy ha akkor nincs hitelfelvétel, a fürdő sem épülhetett volna fel. - Az állam szerepvállalása ebben az esetben méltányos volt, hisz a fürdőnek majdnem fele részben a Magyar Állam a tulajdonosa, és a korábbi évek hiteltörlesztése a másik tulajdonos pápai önkormányzatra hárult - fogalmazott Áldozó Tamás, aki köszönetet mondott dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek, aki kormányzati szinten képviselte a Várkertfürdő ügyét.

A városvezető kifejtette, a Várkertfürdő nem zárkózik el jövőbeni hitelfelvételtől, mivel egy jó hitelnek helye lehet a gazdasági társaságok működésében, ha azt megfelelő fejlesztési célokra fordítják.

Nagy Zsolt, a fürdő vezérigazgatója szintén köszöntetet mondott mindazoknak, akik az állami tőkeemelésért dolgoztak. - A gazdasági társaság egy új időszámításba léphet ezzel a hitelkiváltással, bízom abban, hogy a rentábilis működés felé is nagy lépést tettünk - fogalmazott a vezérigazgató hozzátéve, a 482 millió forintból 467 millió forint hitelt végtörlesztett a fürdő, a maradék mintegy 15 millió forintot a Várkertfürdő üzemeltetéséhez szorosan kapcsolódó felújításokra fordíthatják. Még ebben az évben terveznek gépészeti, vegyszerkezelési és árnyékolástechnikai fejlesztéseket.

Címkék: hitel, várkertfürdő

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.

2024. Április 19. 09:28, péntek | Helyi

Figyelem, elindult a rendőrség akciója az utakon!

Ma reggel 6 órától 24 órán keresztül az egész vármegyében kint lesznek a sebességmérők az utakon.