Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Augusztus 25. 22:25, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa - Pápa-ma.hu

Ritkán látható hiba miatt vihette el mindhárom pontot az Ajka Pápáról

Ritkán látható hiba miatt vihette el mindhárom pontot az Ajka Pápáról

Vérbeli rangadót hozott a szomszédok csatája. A Pápa végig küzdötte a 90 percet a jobb erőkből álló vendégek ellen és a győzelemre is esélyes volt, ám az utolsó percben mégis a vendégek örülhettek, Sánta hibája után.

Népes közönség előtt léphetett pályára a pápai és az ajkai csapat szombaton este, melyek az elvárásoknak megfelelően harcos szellemben futballoztak. A legutóbbi bajnokságban ősszel Pápán 2-1 arányú, majd tavasszal Ajkán magabiztos 5-0 arányú győzelmet arattak az ajkaiak, így volt miért visszavágni a zöld-fehéreknek. A 3. percben Sántának akadt először dolga, a pápai kapus Nagy lövését fogta. Újabb három perc elteltével először veszélyeztetett a Pápa, Iványi távoli lövése kerülte el a bal kapufát. Az első tíz perc végén aztán megszerezte a vezetést a Perutz, Iványi egy jó ütemű kiugratás után szépen lőtte ki a jobb alsót 1-0. Tíz perccel később Csemer szabadrúgásánál kellett Sántának nyújtózkodnia, majd megint a pápai hálóőr pillanatai következtek: előbb Nagy lépett ki ziccerben, lövését Sánta bravúrral védte, a kipattanót szintén hatástalanította, Nagy harmadik kísérlete pedig mellé ment. A 37. percben egyenlített az Ajka, Nagy bedobását előbb Pákai, majd Kovács csúsztatta meg, a labda végül Oláh elé került, aki a léc alá lőtt 1-1.

A középkezdés után kis híján jött az újabb pápai vezetés, Böröczky bedobása Bohner elé került, bal felsőbe tartó fejesét Horváth azonban kiütötte. A második játékrészben a vendégek birtokolták többet a labdát, igaz helyzetig nem jutottak. A 63. percben Szabó Zsolt csúsztatott fölé, majd Somogyinak kellett tisztáznia az ötös környékén. A 87. percben tíz emberre fogyatkozott az Ajka, Kovács kapta meg második sárga lapját. Egy perccel később eldönthette volna a három pont sorsát a Perutz, Jurik megpattanó szabadrúgása Dóczi elé került, aki öt méterről nem tudott a kapuba találni, Horváth óriási reflexmozdulattal ugyanis kitolta a közeli lövést. A slusszpoén a hosszabbításra maradt, a 92. percben Sánta szerette volna kigurítani a labdát Kozmának, aki azonban háttal állt, a labdára így Horváth csapott le és öt méterről a rövidbe gurítva eldöntötte a rangadót 1-2. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, azonban egy egyéni hibát kihasználtak a vendégek és négy forduló után is őrzik veretlenségüket.

Rozmán László: Nehéz higgadtnak maradni, mert abszolút megérdemeltük volna az egy pontot, nagyon nagy energiákat mozgósítottunk ennek érdekében. Nagyon jó csapat az Ajka, ennek ellenére olyan szintű játékvezető segítséget kapott, amire nem szorult rá, az egyenlítő góljuk véleményem szerint szabálytalanság után esett. A második gólról nem tudok mit mondani, háttal álló játékosnak gurítottuk ki a labdát, le vagyunk sújtva...

Schindler Szabolcs: Gratulálok a Pápának, szervezetten, jól futballoztak. Amire készültünk, abból több dolgot meg tudtunk valósítani. Végig hittem a csapatban, bíztam benne, hogy korábban el tudjuk dönteni a három pont sorsát, erre a hosszabbításig kellett várni, de természetesen így sem vagyok elégedetlen, örülök a győzelemnek, olyan volt ez a találkozó, mint egy Ferencváros - Újpest rangadó.

A pontvadászat szeptember 2-án a Pénzügyőr otthonában folytatódik a Perutz számára.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.