Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Szeptember 16. 21:42, szombat | Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Perutz: Hazai pályán továbbra is pont nélkül

Perutz: Hazai pályán továbbra is pont nélkül

Rosszul kezdte a bajnokságot a pápai csapat. Az elmúlt fordulóban megszerzett első győzelmét követően azonban okkal reménykedhetett a jobb folytatásban a pápai publikum.

Marton Miklós tanítványai a csepeli mérkőzés képéhez hasonló forgatókönyvre számított az Andráshida ellen, vagyis egy masszívan védekező, jól kontrázó ellenfelet várt a Pápa. A Sánta, Császár, Jurik, Hanzl, Szabó, Németh, Kozma, Domján, Somogyi, Koncsag, Böröczky, Baldauf, Udvardi tizenegy határozottan kezdte a találkozót, az első percekben be is szorította ellenfelét. A kezdeti rohamok aztán alábbhagytak, a Pápa próbálta irányítani a játékot, komoly gólszerzési lehetőség azonban egyik csapat előtt sem adódott. A 29. percben aztán nagyjából harminc méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott az Andráshida. A felázott, csúszós talajú pályán életerős lökettel kínálta meg Kovács László a pápai kapust, Sánta rossz irányba mozdult és meg is csúszott, így jócskán lemaradt a léc alá vágódó lövésről - 0:1.

A véndég gól után a hazaiak igyekeztek közelebb kerülni az andáshidai kapuhoz, néhány veszélyes beadás kivételével azonban nem sikerült gólszerzési lehetőséget kialakítani. Már-már úgy tűnt, vendég vezetéssel mehetnek pihenni a csapatok, amikor egy beadást követően, kezezés miatt büntetőhöz jutott a Perutz. A tizenegyest Szabó Zsolt higgadtan értékesítette, lélektanilag a legjobbkor - 1:1.

A második játékrészben azonban továbbra sem tudott a Pápa rést találni a vendégek védekezésén, akik előtt ugyanakkor területek nyíltak meg. A 76. percben egy újabb bombagólt szerzett az Andráshida, Szigligeti Gergely harminc méterről leadott lökete talált utat Sánta kapujába - 1:2.

A mérkőzés hajrájában becsülettel próbált egyenlíteni a pápai csapat, viszont a beívelésekből nem sikerült komoly helyzetig eljutni. Az utolsó percekben a vendégkapu előtti kavarodást követően reklamáltak tizenegyest a pápaiak, a játékvezető sípja azonban néma maradt. Nem így Császár Attila lerántását követően, a pápai védő idejekorán mehetett zuhanyozni. Az eredmény a hátralévő másodpercekben már nem változott, az újabb vereség miatti csalódottságuknak a pápai szurkolók is hangot adtak. Ők sem erre számítottak.

A hat mérkőzésen három pontot gyűjtő Perutz a 15. helyre csúszott vissza, mely Budapesten, a hatodik helyen álló THSE-Szabadkikötő otthonában javíthat, szombaton 16 órától.

PÁPAI PERUTZ FC -TARR ANDRÁSHIDA SC 1 - 2 (1 - 1)

29' KOVÁCS LÁSZLÓ MÁRK (0 - 1) SZABÓ ZSOLT 45' (1 - 1) 76' SZEGLETI GERGELY (1 - 2)

Címkék: NB III, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:51, szombat | Belföld

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán.

2024. Április 20. 09:49, szombat | Belföld

BMW-Lufthansa megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon

2024. Április 20. 09:47, szombat | Bulvár

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.