Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Augusztus 23. 09:13, kedd | Helyi
Forrás: papa-ma.hu

Önkéntesek segítségét várják a pápai állatvédők

Önkéntesek segítségét várják a pápai állatvédők

A Pápai Humán Állatvédő Egyesület és a Második Esély Állatmentő Csoport önkéntesei folyamatosan keresik az elárvult ebek és cicusok leendő gazdáit.

Szerencsére sokan támogatják munkájukat, de igazán aktív, önkéntes tagjuk kevés van, pedig feladat akad bőven.

Szabó Dezső utcai telephelyen az utóbbi időben sikerült pár kennelt lebetonozni és lejárólapozni, amihez pénzbeli és anyagbeli adományt, segítséget egyaránt kaptak magánszemélyektől és cégektől, amiért nagyon hálásak.

Szabó Helga önkéntes elmondta, az utóbbi időben sokan jelezték, hogy segítenék önkénteseik munkáját kutyasétáltatással. A telephelyük elég zsúfolt, egy-egy kennelben több kutyus is él, így kicsi a kapacitásuk és a létszámhoz kevés az önkéntesük. Az állatvédők örömmel fogadnak minden segítőt, akik rátermettek, s szívesen etetnék, játszanának a kutyusokkal, amikor idejük engedi. Főként olyan önkénteseket várnak, akik önállóan tudnák vállalni az állatok etetését, gyógyszerezését, a kennelek takarítását, tisztítását, s közben állatorvoshoz is el tudnák vinni a jószágokat, vagy akár menteni őket és chipet is olvasnának.
Az önkéntes kiemelte, hálásak mindenkinek, aki hozzájuk hasonlóan idejét es energiáját szenteli egyesületük állataira.
Az állatvédő egyesületnek működik Facebook oldala is, ahol folyamatosan nyomon követhetik az állatbarátok az elkóborolt és otthontalan állatokat.
Az önkéntesek jelentkezését a Pápai Humán Állatvédő Egyesület és a Második Esély Állatmentő Csoport közösségi oldalain vagy a www.papaikutyak.hu oldalon várják.

Fotó: papa-ma.hu

Címkék: állatvédők

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.