Városlista
2019. május 24, péntek - Eszter

Hírek

2019. Március 10. 06:50, vasárnap | Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu

Megnyílt Henri Matisse kiállítása a pápai Esterházy-kastélyban

Megnyílt Henri Matisse kiállítása a pápai Esterházy-kastélyban

A francia festőművész a 20. századi festészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az ő jelentősebb könyvillusztrációiból nyílt kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombat délután.

Az idei tárlatmegnyitóra a dress code a színes, színpompás, vidám, változatos öltözék volt, amelyben érkezhettek a vendégek, valamint arra kérték meg a látogatókat, hogy hozzanak magukkal egy szál virágot is, hogy ezzel is minél színesebbé tegyék a rendezvényt.

A megjelenteket Boros Katalin, az Esterházy-kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy sokan ellátogattak a kastély idei évi időszaki kiállításának megnyitójára. Matisse 150 évvel ezelőtt született, s 65 éve hunyt el.

-Számunkra is kicsit kerek az idei év, hiszen ötödik időszaki kiállításukat nyitjuk meg a kastélyban. Thomas Emmerling műgyűjtő harmadik éve bízza a kastélyra gyűjteménye egy-egy értékes darabját, azzal a meggyőződéssel, hogy a kastély különleges kulisszája lehet egy rendhagyó kiállításnak. Az idei kiállítás anyaga olyan, mintha Matisse tudta volna, hogy egy nap ebben a kastélyban fogják kiállítani a műveit - mondta Boros Katalin.

Áldozó Tamás polgármester örömét fejezte ki, hogy Thomas Emmerling harmadik anyagát hozta el a pápaiaknak. A kastély és Emmerling úr hosszú ideig tartó szövetséget kötött, s reméli, még sok-sok kiállítást elhoz a pápai kastélyba, s egyre többen megtekintik a nívós tárlatot, miközben országszerte elviszik Pápa jó hírét.
Thomas Emmerling műgyűjtő a kiállítás megnyitón elmondta, nagy öröm számára, hogy ismét Pápára látogathatott, s köszönetét fejezte ki Áldozó Tamásnak és a kastély dolgozóinak, hogy a kiállítás létrejöhetett.


-A fényképészet megszületése, a fotográfia feltalálása a 19. században festők egész sorát taszította krízishelyzetbe. Mit fessünk? Portrékat? Tájképeket? Csendéleteket? A fotográfia sokkal pontosabban és olcsóbban, gyorsabban meg tudja mindezt tenni. Matisse volt az első, aki úgy gondolta, hogy valamit változtatni kell. Matisse 12 évvel volt idősebb, mint Picasso, majdnem egy fél generációval, de már ő elkezdte a formák módosítását, változtatását. Kicsit hosszabbra rajzolta az orrot, ferdébbre a házat, így alakított a formákon. Matisse-nak az az ötlete támadt, hogy minimalizáljanak. Egészen addig, amíg csak az jelenik meg, ami feltétlenül szükséges. Ha megnézik a rajzokat, a rajta szereplő hölgyeket, s én megkérdezem, hogy Önök szerint milyen színű a hajuk, akkor mindenki egyértelműen azt válaszolja, hogy szőke. Néhány vonallal, rajzzal elérte, hogy mindannyiunk számára egyértelmű, hogy azzal a megjelenéssel, az a hölgy csak szőke lehet. Ezt a törekvést folytatta, addig, hogy az alkotásai absztrakttá váltak. Így aztán mondhatjuk, hogy a modernség szülőatyja lehetett. Talán nagyobb mértékben befolyásolta a társadalmunkat az ő művészete, mint ahogy a művészet mindig befolyásolja a társadalmat - emelte ki a műgyűjtő.

Thomas Emmerling hangsúlyozta, a kiállítással azt szerette volna bemutatni, ahogy Matisse betörte az ajtót a modern felé, a három kiállító teremben háromféle módon.

-Az első, középső teremben szerelmi vallomások láthatóak, arról a nőről, aki élete végéig kitartott mellette. A másik teremben folytatódik a történet a Jazz sorozattal, vagyis papírkivágásból készült nyomatokkal. Mi végeztünk a felrakással, de a képek úgy vannak jó helyen, ahogy vannak, nem kell egyvonalban lenniük, mivel a jazz ritmusát szerettük volna visszaadni azzal, hogy hullámosan lógnak a falon. A harmadik teremben olyan rajzokat találunk, amelyeket egy francia magazinban jelentetett meg Matisse. A másik falon absztrakt, színes formákat az Ezeregyéjszaka meséiből láthatunk, keleti mintázattal - derült ki a megnyitón. Végül Thomas Emmerling azt kívánta, élvezze mindenki a kiállítást, a formákat, a színeket.

A rendezvényen Wéber Krisztina újságíró felolvasott egy szöveget Matisse-ról, amelyben egy műgyűjtő írja, hogyan ismerkedett meg Matisse-szal. Egy német műkereskedő írt egy életrajzi regényt, akinek sok művésszel volt kapcsolata, többek között Matisse-szal és Picassóval is.
Wéber Krisztina elmondta, lenyűgözte a pápai kastély, s nem is gondolta, hogy ennyire jó helyen lesz a kiállítás, gratulált a rendezőknek és s szervezőknek, hogy ilyen kiállítást hoztak létre. Matisse azt üzenheti a mai embereknek, hogy tartsunk ki az elveink mellett még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nincs értelme. Jó volt látni, hogy minden résztvevő, színesben érkezett a megnyitóra, tisztelegve ezzel is a művész előtt.
Boros Katalin elmondta, nagyon hálás a látogatóknak, hogy elfogadták a meghívásukat, s színes ruhákba öltözve érkeztek.
-Az idei évben az időszaki kiállítás külön projekt volt, minden kolléga ugyanúgy dolgozott rajta, mint az előzőeken, hiszen azokat az idézeteket választották ki, ami őket megérintette. Így mindenki benne volt a feladatban, de oroszlánrészt Tódor Vivien vállalta, aki tökéletesen megoldotta a feladatot, s jól összeállította a kiállítást. Vivien ötlete volt, hogy egy Matisse újságot adjunk ki, amit aztán Nagy Balázs, aki a grafikáért felelős, készített el. Ez egy csapatmunka volt, s Vivien feladata volt, hogy ezt összetartsa, irányítsa - tette hozzá.
A kiállítás megnyitón Horváth Dorina, Lődi Bence és Tegyi Nóra működött közre.

Matisse-ról sok koktél van elnevezve, ezért úgy gondolták a szervezők, hogy ezekből a koktélokból is lehet kóstolni a megnyitón.
A Színek és formák címet viselő kiállítást október 31-ig lehet megtekinteni.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Május 23. 20:05, csütörtök | Helyi

Villanyoszlopnak csapódott egy autó a Várkert úton

Az ütközés következtében az oszlop kettétört.

2019. Május 23. 18:06, csütörtök | Helyi

Várkertfürdő utalványt ért a Bikini

Azt kellett megtippelni, hogy melyik zenekar fogja helyettesíteni a betegeskedő Demjén Ferencet.

2019. Május 23. 16:45, csütörtök | Helyi

Jobbik: A jégpálya és a Fő tér példák arra, hogyan nem szabad elkölteni az uniós pénzeket

Süle Zsolt a Fő téri jégpálya és a téren átvezető útszakasz kapcsán beszélt arról, hogy szerinte a pápai városvezetés helyenként nem megfelelően költi el az európai uniótól kapott pénzeket.

2019. Május 23. 16:10, csütörtök | Helyi

Gyermeknapon és majálison is várja a gyermekeket a rendőrség

A Pápai Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési programokkal, kerékpár regisztrációval, valamint toborzással várja az érdeklődőket több hétvégi rendezvényen is.