Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Április 27. 20:25, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Mától ingyenes számon lehet panaszt bejelenteni a Városgondnokságon

Mától ingyenes számon lehet panaszt bejelenteni a Városgondnokságon

Új szolgáltatásnak örvendezhetnek a pápaiak. A város vezetése a lakossági konzultációkon szembesült azzal, hogy a lakosoknak fogalma sincs, hogy kihez fordulhat városüzemeltetési, közterületi problémáival.

Unger Tamástól megtudtuk, az új szolgáltatás egy ingyenesen hívható telefonszámon (0680/949-015, munkaidőben), illetve a papa.hu honlapon érhető el. - Az említett elérhetőségeken kérjük, hogy csak városüzemeltetéssel kapcsolatos hibák esetén tegyenek panaszt, tehát zöld területek, vízelvezetők, járda-, illetve útburkolattal kapcsolatos hibákat jelezzenek. A fogyasztóvédelmi törvény értelmében a telefonhívásokat rögzíjük, és öt évig megőrizzük. A telefonálók egy kódot kapnak, mellyel hivatkozni tudnak panaszukra, melyről munkalapot veszünk fel. Ez tartalmazza a beérkező panaszt, az adott területért felelős városgondoksági szerv megnevezését, a megoldás határidejét, illetve egy visszajelzést a bejelentő számára - mondta el az alpolgármester.

Az online panaszbejelentő a papa.hu honlap nyitóoldalán található, Tipp-pont néven. Itt írásban tehetünk panaszt a város üzemeltetésével kapcsolatban. Az alpolgármester kéri, hogy itt is névvel és címmel ellátott panaszt adjanak be az állampolgárok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.

2024. Május 04. 09:21, szombat | Helyi

Harcászati gyakorlat miatt fokozott légi és közúti forgalomra kell számítani Pápa térségében

Többnemzeti harcászati gyakorlat zajlik a pápai légibázison.

2024. Május 03. 17:35, péntek | Helyi

Bölcsődét avattak Mihályházán

Biztonságos és kiszámítható környezetet teremt a kormány a családok számára - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken a Manóvár Mini Bölcsőde átadása Mihályházán.