Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Március 21. 14:22, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Magyar válogatott - Egervári: készen állunk akár a bravúrra is

Magyar válogatott - Egervári: készen állunk akár a bravúrra is

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll akár a bravúrra is a románok elleni, pénteki, budapesti világbajnoki selejtezőn.

"Természetesen győzelmet várunk ezen a +hatpontos+ mérkőzésen, különösen azért, mert olyan riválissal találkozunk, amely szintén esélyes az első vagy a második hely megszerzésére a csoportban" - mondta a szakvezető az összecsapás előtti utolsó sajtótájékoztatón, csütörtökön Telkiben.
Egervári azt mondta, a hazai pálya előnyét annak ellenére szeretnék kihasználni, hogy a mérkőzést a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése miatt zárt kapuk mögött kénytelenek lejátszani. Hozzátette, úgy látja, a játékosok jól reagálnak a helyzetre, fizikálisan és mentálisan egyaránt erősek, ráadásul a keret mind a 24 tagja egészséges és bevethető.
"Úgy gondolom, szükségünk volt a találkozó előtt erre a négy napra a megfelelő felkészüléshez" - nyilatkozott a kapitány. Úgy véli, a magyar csapat a támadóharmadban jobb, mint pénteki ellenfele.
Egervári kitért a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid hétfői összecsapásán történtekhez, egy magyar zászló elégetésére, illetve az annak nyomán megfogalmazott bocsánatkérésre, amelyet a román szövetség juttatott el a magyar szövetséghez. A szakvezető szerint a gyors reakció arra utal, hogy a románok szerint is fontos a sportszerű légkör. Hozzátette, a magyar együttes nem háborúra, hanem sportszerű küzdelemre készül. Egervári hangsúlyozta, hogy nem a két ország közötti gyűlöletkeltés a cél, bár néhány száz szurkoló ezt próbálta gerjeszteni.
Hajnal Tamás, a válogatott középpályása a sajtótájékoztatón elmondta, eddig két alkalommal elemezték a románok játékát, a szakmai stáb részletes, mindenre kiterjedő munkát végzett, így ismerik az ellenfél erősségeit és gyengéit.
"Sajnáljuk, hogy ezúttal nem lesz olyan felfokozott a hangulat a Puskás Stadion lelátóján, mint amilyet korábban megszoktunk, de mi arra törekszünk, hogy ennek ellenére győztesen hagyjuk el a pályát" - utalt a FIFA zártkapus büntetésére a VfB Stuttgart légiósa.
Hajnal hozzátette, klubjával az Európa Ligában az olasz Lazio ellen is zárt kapuk mögött kellett pályára lépniük, de úgy érzi, ezzel együtt is fel tudtak pörögni, ottani tapasztalatait pedig most a nemzeti csapatnál igyekszik hasznossá tenni.
A magyar és a román válogatott összecsapása pénteken 20.30-kor kezdődik.

A várható magyar kezdőcsapat az MTI szerint:
--------------------------------------------
Király Gábor - Varga József, Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Pintér Ádám, Elek Ákos - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.