Pár hete online hírfelületeken lehetett olvasni arról, hogy a SzeretFilm Stúdió támogatók segítségét kéri a közösségi finanszírozásból készülő, Bódi Mária Magdolnáról szóló filmje forgatásának folytatásához és a film befejezéséhez.

A játékfilm költségvetésének 20 százaléka, azaz kb. 2,5 millió forint hiányzik a film befejezéséhez. Ennek oka, hogy a film céges szponzorációját már nem sikerül növelniük, illetve hogy több magánszemély jelezte, szívesen támogatná anyagilag is a filmet. A készülő Magdolna című fim állami filmfinanszírozástól független, széles körű társadalmi összefogással megvalósuló játékfilm. (A film-támogatás módjáról itt lehet bővebben tájékozódni.) De mit is illik tudni magáról Bódi Mária Magdolnáról, erről a hetvennégy esztendővel ezelőtti március 23-án elhunyt megyénkbeli fiatal munkáslányról?

„Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.” – áll Mt 5,8-ban. A Bibliában a „tiszta” szó utal a fizikai tisztaságra, de ezt a szót használják annak leírására is, amikor valami szennyfolt nélküli (nincs megrontva, beszennyezve vagy megfertőzve) erkölcsi és vallási értelemben. Jézus a hegyi beszédben kijelenti: „Boldogok, a kiknek szívök tiszta”. Olyanokról beszél itt az Úr, akik belül tiszták; tiszták az érzéseik, a vágyaik és az indítékaik, akik teljes szívükből, őszintén, képmutatás nélkül szeretik az Örökkévalót. Lukácsnál is ezt olvashatjuk: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27). Ki ne szeretne tiszta lenni ebben az értelemben? Az Örökkévaló Isten mindenkor, minden időben állít olyanokat, akik ilyen példával is járhatnak az emberek előtt. Ez a fönti, jézusi mondat (Mt 5,8) áll azon a Veszprém megyei Litér falu kis temetőkertjének kőkeresztjén is, amely alatt egy egykori tisztaszívű magyar munkáslány, keresztény vértanú, szűz alussza álmát: Bódi Mária Magdolna.

Ezt a szegény, szigligeti cselédek törvénytelen, házasságon kívüli gyermekeként (édesapja menekült, papírok nélküli, s ezért sem polgári, sem egyházi házasságot nem köthet) fölcseperedő lányt korán megragadják az iskolában hallott, olvasott, tanult bibliai történetek, s az evangéliumi, jézusi tanítások. Ezek alapján, ezek útján, a nincstelenek, a szegények, a rászorulók iránt érzett oltalom, az adni vágyás, a segíteni vágyás útján (pedig valójában ő és családja is nélkülöz) számos jótékony dolog hajtja. Például amikor meglátja egy köveskáli árva – nagyszülei által nevelt – kisgyermek rongyosságát, végigkoldulja a falut, hogy meleg ruhát vehessen neki. Hitbéli buzgósága, Jézus iránti elkötelezettsége nem ismer határokat; a leglelkesebb templomlátogatók közé tartozik, órákon át képes térden állva imádkozni, s különféle önmegtagadásokra is hajlamos. Autodidakta módon képezi magát, számtalan hitéleti témájú irodalomhoz jutva igen komoly teológiai tudásra is szert tesz. Családjával folyamatosan úton van, a megélhetésért többször lakóhelyet kénytelenek változtatni. Fiatal életének fontos állomásai: Köveskál, Kővágóörs, a Balatonkeneséhez tartozó Máma-puszta, Fűzfőgyártelep. Utóbbi különösen meghatározó lesz számára az itt, Androsits István (1906-1997) vezetésével /akinek kedves személyére e sorok írója is szeretettel emlékezik iskolás korából/ megalakuló egyházközség okán.

Kerek nyolc évtizede, 1939 őszén, alig tizennyolc esztendősen áll egyszerű fizikai dolgozónak a több ezer munkást foglalkoztató fűzfői Nitrokémiához, az ún. „pyro” üzembe. Különféle pirotechnikai árukat – füstjelző patronokat, rakétákat stb. – állít elő társaival; tanulékonyságával hamar az elsők közé kerül. Amikor előmunkási beosztásba történő előléptetést ajánlanak fel neki – ami egy csoport vezetését és fizetésemelést is jelentene számára –, azt elhárítja, arra való hivatkozással, hogy ő még fiatal, illetve hogy egy családos munkásnőnek biztosan nagyobb szüksége lenne erre a segítségre, mint őneki. Később azonban a főmérnök mégiscsak előlépteti, amit már nem védhet ki; ő azonban ezt követően az első adandó alkalommal átkéri magát a gyár egy másik üzemegységébe, az ún. „Tri” üzembe, laboratóriumi munkára. Gyári munkásként is példamutatóan él, napjait rendre a templomban kezdi, munkaidején túl pedig a gyártelepek kis munkás-gyermekeit a Bibliával ismerteti; bekapcsolódik az egyház munkáslányokat egybefogó közösségébe (a Katolikus Dolgozó Lányok Országos Szövetségébe), terjeszti a Szív című hitéleti újságot, szerepet vállal különféle gyűjtések szervezésében és lebonyolításában, lelkigyakorlatos alkalmakra toboroz, járja az egyházközséghez tartozó fíliákat, néhol igencsak meglepődnek, hogy nem képzett pedagógussal, hanem „csak” egy egyszerű gyári munkáslánnyal van dolguk. De élen jár az üzem szociális dolgai területén is. Áhítatos buzgóságára sokan fölfigyelnek; többek közt egy pesti kongreganista lány is, akivel mindvégig mély lelki, baráti kapcsolatot ápol.

Ekkortájt fogalmazódik meg elhatározása, életének fő célja, hogy egészen Jézusé akar lenni, hogy a szerzetesi életformát kívánja választani. Ezen elhatározásában egy sor világi hívságról is lemond, még a szüzességi fogadalom is megfordul fejében. Azonban hamar egyértelművé válik, hogy egyházjogilag törvénytelen származása nagyfokú akadály a szerzetesség vállalása előtt, ami ugyan nem teljesen elháríthatatlan, de bizony időbe telő folyamat lehet. Androsits-lelkipásztor ezért megpróbálja lebeszélni, hogy inkább alapítson családot, de végül nem tudja őt meggyőzni. Ha kívánt életcélja elé akadályok is gördülnek, ő mindenképp a hitélet útján kíván haladni. Egy lelkigyakorlaton ismerkedik meg a világi híveket az egyház életébe és munkájába bevonó, s különösen a külföldről érkező segélyek szétosztásában, s az ifjúság nevelése területén nagy szerepet játszó Actio Catholica nevű mozgalommal. Úgy dönt, bekapcsolódik. Még egy betegápolói tanfolyamra is jelentkezik, hogy a fronton vállalhasson szolgálatot a megsebesülők között. Viszont a harctérre való indulását gyári felettesei megakadályozzák – mondván a legjobb munkaerejüket veszítenék el. Ő viszont rendületlenül munkál tovább, 1942 decemberében eléri kongreganistává avatását is. Előbb Daka-pusztára, majd Litérre költözik tovább. Hallatlan nagy misszióba fog; először a gyár melletti – 1944-ig működő – női „önkéntes munkatábort” látogatja, ahol több, jobb érzésű lányt sikerül megnyernie Krisztus ügyének, majd életre hívja a Dolgozó Lányok helyi kis csoportját, s hol saját, hol valamelyik munkatársnője lakásán, hol ilyen-olyan raktárhelyiségek rejtekében tervezi-szervezi a karitatív tevékenységeket: az adománygyűjtéseket, az élelmiszercsomagok összeállítását a környék rászorulóinak, betegeinek, no meg a háborús katonasebesülteknek; ruhák varrását nincstelen gyermekeknek, nők számára ápolói tanfolyamok indítását (egy Pápáról érkező, szakavatott, okleveles ápolónő közreműködésével) stb. S fontos kiemelni, hogy fáradozásai során nem tesz különbséget származás, illetve katolikus és protestáns között – holott ezért nem kevés bántást kell elviselnie.

A front közeledtével egyre több aggasztó hírt hall a szovjetek nőkkel szembeni erőszakos cselekedeteiről, a nők sorsáról, ezért tisztaságuk megvédésére, mindenféle istentelenséggel szembeni ellenállásra buzdítja fiatal nőtársait, s a környék asszonyait, ő maga pedig elhatározza, hogy akár élete feláldozása árán is megtartja a Jézusnak tett szüzességi fogadalmát. 1945. március 23-án érik el a szovjet csapatok Litért. Szemtanúk szerint aznap délután néhány asszony és gyermeke társaságában Magdi a kastély (ma általános iskola) udvarán kialakított óvóhely lejáratában tartózkodik, amikor két fegyveres szovjet katona érkezik oda. Egyikük be akarja terelni a bunkerbe Magdit, aki viszont ellenáll, védekezésből a magánál tartott kisollóval megszúrja az erőszakoskodó katonát, majd tőle megszabadulva menekülni igyekszik, miközben a bunker kijáratánál a többieket is menekülésre figyelmezteti – „Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok.” –, közben a megszúrt katona fegyvert ránt. Hat lövés fúródik Magdi hátába, aki az első két lövésnél megállva, két karját az ég felé tárva, „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” kiáltással rogy a földre. Az utolsó gyilkos golyó tiszta szívét találja el. Vérbefagyott holt testének illő, méltó eltemetésére napokig nem lehet gondolni... Vértanúsága helyszínét ma egy emlékszobor őrzi, nyugvóhelye a község temetőjében zarándokhellyé vált. Hitvalló és vértanú életének példája okán boldoggá avatása egyházában napjainkban is folyamatban van…

Kerecsényi Zoltán

Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Dr. Galambos Miklós: Ketten egy felé: Szent Goretti Mária és Bódi Mária Magdolna útja (1955)
- P. Temesi József SJ: Tanúságtétel liliommal, vérrel – Egy gyári munkáslány élete és vértanúsága (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 1997.)
- Cselényi László (rendező), Zalányi Ferenc (operatőr): Vértanúink, hitvallóink II. (film, Etalon Film Kiadó, 2010.)
- Bódi Mária Magdolna – A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bódi_Mária_Magdolna (Letöltés ideje: 2019. január 15.)

Illusztrációk:
- Kép a játékfilm egyik eddig elkészült jelenetéből. Forrás: https://vimeo.com/313382308 (Letöltés ideje: 2019. március 22.)
- http://www.liter.hu/media/hirek/big/bodimariamagdolna.jpg (Letöltés ideje: 2019. március 22.)