Városlista
2017. december 15, péntek - Valér

Hírek

2017. Augusztus 12. 05:42, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu

Koszorú a pusztai gyermekek tanítójának nyugvóhelyére

Koszorú a pusztai gyermekek tanítójának nyugvóhelyére

A 140 esztendeje született Czirfusz Vince kántortanító sírját kereste fel augusztus 11-én pénteken, késő délután az „Elsősorban pápai” - Városbarát Egylet kis küldöttsége a pápai Kálvária-temetőben.

A rövid koszorúelhelyező alkalmon az Egylet ügyvivője, Kerecsényi Zoltán pápai önkormányzati képviselő foglalta össze a megjelenteknek Czirfusz-tanító életét. Elhangzott gondolatainak szerkesztett kivonatát az alábbiakban közöljük:

Pápa hajdani jeles polgárának, Pápakovácsi szülöttének, az Ihász-pusztai állami elemi népiskola több, mint három évtizeden keresztüli tanítójának, a pusztai kisgyermekek szeretett nevelőjének nyugvóhelyénél állunk. Fontosnak érezzük a reá való emlékeztetést, mégha szerény módon is! Mai világunkból, mai társadalmunkból igen hiányoznak az olyan néptanítói-népművelői személyiségek, mint amilyen Czirfusz Vince is volt. A pár éve elhunyt jeles pedagógus, Steiner Ferenc professzor kedves szavaival élve a gyermeki lélek igazi őrzőangyalai, gondozói voltak a Czirfuszhoz hasonló, néhai magyar néptanítók! Fontos, hogy ezen „őrzőangyalok” emléke fennmaradjon, hogy egy-egy évfordulón nemzeti szalaggal átkötött koszorú jelezze nyugvóhelyüket!

Egy esztendővel ezelőtt, Ihász-pusztán állítottunk egy emléktáblát az 1901 őszén megnyílt, és 1945-ben felrobbantott ihászi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola, valamint annak utódjaként, az 1945 és 1976 között – a körzetesítésig – Ihászon működött tanintézmény, a benne munkált ihászi néptanítók-tanítók-tanárok és diákok emlékére. Ezen említett táblán megjelenítettük Czirfusz Vince tanító úr portréját is. Alakját az egykori tanítványok hallatlanul érdekes és kedves visszaemlékezései fényében „A pusztai gyermekek tanítója” címmel Exner István egykori vaszari iskolaigazgató örökítette meg egy szerény kis kötetben az 1990-es évek elején. Ezt a kis kötetkét kis javításokkal-kiegészítésekkel az elkövetkezendő hónapok során újra ki szeretnénk adni.

Czirfusz Vince középiskoláit Pápán a bencéseknél, s Veszprémben a piaristáknál végezte. Kántortanítói oklevelét a bajai tanítóképzőben szerezte. Részt vett az első világháborúban, az ott szerzett sebesülése következtében egészsége élete végéig nem volt teljes.

Tanítóként munkálkodott a váli elemi népiskolában, Vaszaron, Ugodon, mígnem 1901-ben kinevezték az Ihász-pusztai állami elemi népiskolába tanítónak, ahol 34 éven keresztül oktatta, nevelte a puszta gyerekeit. A tanítás mellett oktatta Veszely báróék két gyermekét és végezte birtokuk számadását. 1935-ben ment nyugdíjba, Pápára költözött, 1951-ben bekövetkezett haláláig Eötvös utcai házukban (a mai áruház mögött) élt feleségével.

Ha az ember végighalad a hála Istennek még a mai napig álló „egyutcás” kis településen, Ihászon, az egyik oldalon megpillanthatja a hosszúkás, több lakást magába olvasztó (kissé átépített) egykori földszintes cselédházakat, a máig – hol így, hol úgy – működő állami gazdaságot, s a kis kápolnát, tanúskodva egy régi világról, házat-hazát építő dolgos, de sokat nélkülöző ősökről…

Illyés Gyula szociográfiájához, a Puszták népéhez hasonlítható élet folyt a Pápa melletti pusztán is: „A dunántúli pusztán van iskola, van templom vagy legalább kápolna, rendszerint a kastély egyik szárnyához ragasztva… A cselédek egy tető alatt, hosszú földszintes házakban laknak, akár a kültelki proletárok, lakásaikat csak vékony fal választja el egymástól. A hosszú tömeglakások beosztása olyan, hogy két-két szoba közé esik egy szabad tűzhelyű közös konyha. A század elején kelt törvény értelmében egy szobában csak egy család lakhat…
Az iskola ajtaját reggel fél nyolckor nyitotta ki Hanák bácsi gazdasszonya… A fél nyolcra megjelent, törekvőbb tanulók különböző fő- és alosztályba különültek. Legkellemesebb a vízhordók együttese volt, ebbe a gazdasszony, Pápa néni, hat fiút és négy lányt osztott be. Mi, fiúk, párosával közrefogtunk egy-egy kannát vagy sajtárt, s vidám eszméket cserélve elcsúszkáltunk a puszta-kútig. Négy-öt fordulóval megtöltöttük a konyhában álló nagy szapulókádat s a kertben a három hordót, amelyből aztán a vizet a lányok a méhek vékony vályúcskáiba és a paradicsomágyak ötletes csatornácskáiba továbbították. …Reggeli tevékenységünk befejezése után Hanák bácsi megjelent a teremben, addigra mind a hat osztály egybegyűlt. Kitörő örömmel fogadtuk. Egyik sor padban ültek a lányok, másikban a fiúk, koedukációs rendszer volt. Megindult a tanítás. Aki akart, rengeteget tanulhatott, s azt, ami tetszett neki, gazdag választék állt rendelkezésére. Hanák bácsi először az első osztályosoknak magyarázott, azután a másodikosoknak, majd a harmadikosoknak, és így tovább. Míg az egyik osztállyal foglalatoskodott, a többi leckéjét készítette, esetleg azalatt is vizet hordott, ha például épp nagymosás volt a háznál. A feleltetés a szabad verseny elve szerint folyt, a felsőbb osztályokhoz intézett kérdésekre az alsóbb osztályosok is jelentkezhettek, s feleletüket Hanák bácsi az előrehaladás megítélésénél tekintetbe vette…”

Ihász-puszta „Hanák bácsija” Czirfusz Vince volt!

Ihász népiskolája a Klebelsberg-féle dinamikus fejlesztés előtt már jóval létezett. Ihász, valamint a szomszédságában álló Zsigmond- és Antalfőpuszta kis lurkóinak sorsáról szerencsére a birtokosok (az Amadé-Esterházyak, Veszelyek, Somogyiak) mindig kellőképpen gondoskodtak. Jelentős méntelep működött e tájon, sok generációnak biztosítva megélhetést. Persze manapság a legidősebb ihásziak és az elszármazottak közül sem él már olyan, akit a jellegzetes nevű tanító, Czirfusz tanított, de neve fennmaradt, mert tevékenységének tekintélyes időtartama alatt a puszta-lakók művelődésének, felemelésének terén áldozatos munkásságot végzett.

Az 1901-ben az ihászi állami elemi népiskolába kinevezett, s több, mint három évtizeden át tanító Czirfusz Vince valóban a puszta szíve-lelke volt. Kántorizált, több hangszeren játszott, hegedült, zongorázott, ismeretterjesztő és kulturális műsorokat szervezett a nemzeti és egyházi ünnepekre. Kivételes figyelmet fordított a honismeret, valamint a természetismeret továbbadására - különösen a '48-as, hazafias emlékek ápolására, s továbbadására, kiemelten is a Pápa mellett vívott ihászi csata emlékének fenntartására - , segítette a hitéletet, felekezetközi szellemben, mert nem csak katolikusok, de lutheránus felekezetű családok gyermekeivel is foglalkoznia kellett. Nagy szociális érzékenység is jellemezte, párjával, a sokak által csak „taninéninek” becézett feleséggel élelemmel segítették a sokgyermekes, nehéz anyagi sorsban tengődő pusztai családokat, s oktatói-nevelői munkája mellett ő vezette a birtokosok számadásait, könyvelését is. Tornakertet, valamint zöldség- és gyümölcsös kertet is kialakított az iskolaépület mellett, munkájának köszönhetően rövid időn belül lett villanyvilágítás is a kis ihászi tanteremben. Hajdani tanítványai – az 1960-as, ’70-es évekből – az alábbiak szerint vallottak:

„…a tanító urat tisztelte, szerette a puszták népe. Szó nélkül nem ment el senki mellett sem, mindenkihez volt egy jó szava. Közvetlenségével belopta magát az emberek szívébe, akik bátran fordulhattak gondjaikkal, problémáikkal tanítójukhoz… Nemcsak tanított, hanem becsületre, tisztességre, szülő- és hazaszeretetre is nevelt bennünket… Az 1849. június 27-én lezajlott ihászi csata hőseit már-már megelevenedni láttuk tanítása nyomán. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy azon a helyen élünk, ahol a szabadságharc hős katonái vérüket hullatták a hazáért. Tanítási óráin sokat szemléltetett, s ezért könnyen elsajátítottuk az ismeretanyagot, s otthon már nem is igen kellett tanulnunk. Még a gyengébb eredményt produkáló nebulók sem féltek az iskolától. Akik az ő keze alá jártak, azok jól megtanultak írni, olvasni, számolni, de az alapvető történelmi, földrajzi ismeretekben is el tudtak igazodni… A madarak és fák napját minden évben nagyon vártuk, mert akkor az erdőszélre kirándultunk és sokat játszottunk. Amikor megpihentünk, a tanító úr beszélt nekünk a természet szépségeiről, a madarak és fák védelméről… Népszínművek betanítását és azok előadásának megszervezését is vállalta, örömet szerezve ezzel a puszták lakóinak. A környék kulturális rendezvényeit anyagilag is támogatta, többek között a marcaltői dalárdát is, melynek zászlórúdjába vert díszszögén olvasható az ő neve is… Nagy gondot fordított a gyerekek ének-zenei, rajz és kézimunka képességeinek fejlesztésére… Megtanított bennünket ásni, kapálni, vetni, palántázni, gyomlálni, gyümölcsfákat gondozni, oltani, szemezni…”

Czirfusz, s a hozzá hasonló többi néptanító, az életre tanított! Az ember ma csak csodálkozik, hogy egy tanteremben, sokszor megközelítőleg száz leányt és fiút, több évfolyamot egyszerre, több tanéven át hogyan tudott egyetlen tanító úr megtanítani mindenre!? S bizony megtanított! Mindenki megtanult írni, olvasni, számolni, és igen sokan tovább is tudtak tanulni. A feljegyzések szerint a kis ihászi népiskolából induló diákok közül kikerült minisztériumi tisztviselő, magas rangú katona- és rendőrtiszt, hivatalnok, ispán, kertész és sok-sok iparosember.

Czirfusz harmincnégy dolgos esztendő után, a második világégés előtt nem sokkal vonult nyugdíjba, majd beköltözött Pápára. Szerencsére nem volt tanúja annak, ahogy a háború végén, a németek által lőszerraktárnak használt, egykori szeretett ihászi iskolája a tanítói lakással egyetemben egyik-pillanatról a másikra eltűnt a föld színéről, – a menekülő nácik fölrobbantották. Aztán 1945 után más helyen kialakítottak egy új iskolát, s több pedagógus is érkezett a pusztára, de már semmi sem emlékeztetett arra, amit Czirfusz-néptanító hajdanán felépített, gondozott, ápolt, s szellemében képviselt…

A jeles néprajzkutató, Szőke Anna szerint: „Nem véletlen, hogy mikor, hol és milyen társadalmi feltételek között válik az ember személyiséggé, mivel a kor otthagyja lenyomatát minden emberen, bármennyire is különbözővé formálja őket személyiségükben és társadalmi helyzetükben. A döntő mozzanat a néptanítók tevékenységében az önkéntesség, amely a nemzet társadalmi tőkéjének tekinthető... Ehhez a színességhez az önkéntességen, az öntevékenységen át vezet az út, s hogy az önkéntesség olyan tőkeként fogható fel, mely számos módon járul hozzá a társadalom integráltabb működéséhez. Láthatjuk, hogy a társadalmi tőke az individuumok jellemzőitől függ.”

(Összefoglaló+fotók: EpVE - Marton Zsolt )

Ezek érdekelhetnek még

2017. December 14. 14:17, csütörtök | Helyi

Hamarosan elkészül az orvosi rendelő felújítása a Huszáron

A nyertes TOP-os projektek közül elsőként a Huszár lakótelepi orvosi rendelő felújítása kezdődhetett meg. A hamarosan elkészülő felújítás jelenlegi állapotát a házi- és gyermekorvosok, valamint védőnők is megtekintették.

2017. December 14. 14:04, csütörtök | Helyi

Minősített fesztivál lett a Pápai Játékfesztivál

Az immár 27 évre visszatekintő Pápai Játékfesztivál történetében még nem volt példa arra, hogy a programok megvalósulásának minőségét vizsgálják.

2017. December 14. 13:47, csütörtök | Helyi

Telefonokat lopott a páros a pápai áruházból

A rendőrök előállítottak egy nőt és egy férfit a Pápai Rendőrkapitányságra.

2017. December 14. 12:56, csütörtök | Helyi

Óvjuk értékeinket - Pápán járt a \"Házhoz megyünk\"

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a helyi rendőrkapitányság munkatársai Pápán adtak tájékoztatást az országos kezdeményezésű „Házhoz megyünk” bűnmegelőzési program részleteivel kapcsolatban.