Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2020. Február 10. 10:30, hétfő | Helyi
Forrás: Kerecsényi Zoltán

In memoriam Erős Ferenc

In memoriam Erős Ferenc

Hetvenhárom esztendős korában, 2020. február 9-én elhunyt a magyar szociálpszichológia egyik legkiemelkedőbb alakja: Prof. dr. Erős Ferenc.

Az MTA doktora a hazai pszichológiai közélet meghatározó karaktere volt, korábban a szegedi József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékén oktatott, később kutatóként dolgozott az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézeténél, illetve a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet doktori iskolája Elméleti pszichoanalízis programját vezette. Kutatási területei közé tartozott a magyar pszichoanalízis története, Ferenczi Sándor munkássága, a társadalmi jelenségek vizsgálata analitikus szemszögből. Több jelentős kutatás fűződött a nevéhez a hatalmi struktúrák, az autoritáriánizmus, a társadalmi kisebbségek terén. Alapítója és főszerkesztője volt a Thalassa, majd Imágó Budapest néven megjelenő analitikus szakfolyóiratnak – írja a hvg.hu.

Ezen a nyolc évvel ezelőtti archív fotófelvételen Erős Ferenc professzor úr látható a pápai Esterházy-kastély – akkor még igen csúnya, romos – bejárata mellett lévő egyik ablaknál.

A felvételt 2012. augusztus elején készítettem, amikor a professzor úr eljött meglátogatni engemet szülővárosomba, kedves felesége társaságában, hogy megmutassam neki-nekik azokat a helyszíneket, ahol anno Ferenczi Sándor (1873-1933) orvos, a magyarországi pszichoanalízis atyja, a világ első pszichoanalízis professzora 1914 és 1916 között ezredorvosként – a pápai 7-es honvéd-huszároknál – szolgált. Ferenczi Pápán fordította le szabadidejében Sigmund Freud fontos műveit (Három értekezés a szexualitás elméletéről, Pszichoanalízis, Az álomról), s Freud 1915 őszén itt meg is látogatta őt személyesen. A dunántúli Pápa „pszichoanalízis-történelmi” helyszín lett: Ferenczi itt végezte a világ első lovas analízisét, 1915 elején, a huszárlaktanya udvarán parancsnokát, a galíciai fejsérülése óta neurotikus Barthodeiszky Gyulát ültette lóhátra, s vette így kezelésbe, de Ferenczi Pápán meggyógyított egy hisztériás nőbeteget is (a hisztéria Freud és Ferenczi korának egyik leggyakoribb lelki betegsége volt), valamint katonai minősítési lapja szerint ezredorvosként egy tífuszjárványt is elfojtott Pápán.

Ferenczi Sándor pápai időszaka alatt egy ideig, a grófné („szül. Andrássy-lány”) jóvoltából a pápai Esterházy-kastélyban is lakott, az uradalom jószágigazgatójának fotografálásban örömét lelő fiának köszönhetően ekkoriból fönnmaradt egy fotó is róla, ami 1915 januárjában készült a kastélyudvaron. Az egyik repkénnyel befuttatott kastélyablak előtt áll a katonaruhás Ferenczi. (Ez a felvétel látható Erős Ferenc: Kultuszok a pszichoanalízis történetében – Egy Ferenczi-monográfia vázlata című 2004-es kötetének a borítóján is.)
A 2012. augusztusi fotófelvételemen Erős Ferenc több mint valószínű, hogy annál az ablaknál áll, ahol anno 1915-ben Ferenczi is állt. 2012-es ittjártakor a Ferenczi-fotóval a kezünkben próbáltuk összevetni, hogy melyik ablak lehetett az pontosan. Sajnos, a fotómon nem látszik – rásüt a Nap a fehér lapra –, de Erős Ferenc kezében 2008-as Két tudós Pápán című kis kötetem (amelyet még Ő segített, lektorált) azon oldala van nyitva, amelyen ez a szóban forgó 1915-ös pápai Ferenczi-kép van. Azon a 2012-es hőséges augusztusi napon bejártuk Pápát, fejet hajtottunk a néhai pápai Helyőrségi Művelődési Otthonban lévő Ferenczi-Freud márványtábla előtt is, melyet még 2007-ben jómagam állíttattam az intézmény kultúrmunkásaként, s az akkori honvéd kulturális egyesület vezetőjeként. (https://www.infopapa.hu/hirek/olvas/egy-egykori-papai-huszarezredorvos-emlekezete-2018-11-12-131309, https://www.infopapa.hu/hirek/olvas/eloadas-freud-es-ferenczi-eleterol-munkassagarol-papai-kotodeseikrol-2020-02-01-091121)

Nyugodjék békében Prof. dr. Erős Ferenc, – nyugodj békében, Feri!

Kerecsényi Zoltán
(lokálpatrióta)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.