Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. Április 21. 21:57, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu

Gólgazdag meccsen győzött a Perutz!

Gólgazdag meccsen győzött a Perutz!

6 gól, két büntető és egy piros lap színesítette a Dunaharaszti elleni mérkőzést.

Nyolcadik tavaszi tétmeccsén a 11. helyen álló Dunaharasztit fogadta a Perutz FC. Marton Miklós csapatára ráfért volna egy siker, hiszen idén két győzelem mellett öt alkalommal is vesztesen vonultak az öltözőbe, emiatt négy helyet visszacsúsztak a tabellán, legutóbb a gyenge védekezés és helyzetkihasználás miatt egy góllal a BKV Előre otthonában kaptak ki.

Kiváló futballidőben, szép számú hazai nézőközönség előtt csakis a három pontban gondolkodott Marton edző, aki a Sánta - Bohner, Kozma, Császár, Böröczky - Somogyi, Baldauf, Jurik, Skriba, Németh L. - Szabó Zs kezdőt küldte pályára a tavasszal még nyeretlen Pest megyeiek ellen. Alig telt el tíz perc a mérkőzésből és máris gólhelyzet alakult ki a vendég kapu előtt, Jurik szabadrúgására jó ütemben érkezett a kapu elé Szabó Zsolt, Ivicevic kapus azonban jó helyen állt és hárította a belsőzést. Nem könnyítették meg a fegyelmezetten visszazáró csíkos mezesek a pápaiak dolgát, akik nehezen találtak fogást a falon, szűk húsz percig semmi nem történt. Az első fél órához közeledve aztán megtört a jég, Skribát Nyéki buktatta a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Szabó Zsolt félmagasan középre lőtte a balra vetődő hálóőr mellett 1-0. A 38. percben először kellett Sántának játékba avatkoznia, Gacsal veszélyes szabadrúgását tolta fölé. Két perccel a szünet előtt kettőre nőtt a Perutz előnye, Somogyi átadásából Németh László kiváló ütemben indult a leshatárról, majd a kapus támaszkodó lába mellett a hálóba gurított 2-0.

A második játékrészben pontrúgásból két vendég lehetőséget jegyezhettünk fel, előbb Gacsal, majd Szenes tesztelte Sántát, ám a hazai hálóőr kapuja érintetlen maradt. Egy óra játék után szépített a Dunaharaszti, Rusvay beívelését a csereként pályára lépő Rebecsák csúsztatta a bal kapufa segítségével a hosszúba 2-1. Egy perccel később Somogyi lábában volt a harmadik Perutz gól, ám a csapatkapitány a keresztlécet lőtte telibe, majd újabb egy minutum elteltével második tizenegyeséhez készülődhetett a Pápa, miután Márton buktatta Bohnert. Az eset után a vendég bekk megkapta sárga lapját, majd szövegelésért a következőt is, így tíz emberre fogyatkoztak a Pest megyeiek. Az ítéletvégrehajtó ezúttal is Szabó Zsolt volt, aki magabiztosan a kapu bal oldalába lőtt 3-1. A folytatásban Németh László és Bohner Roland ziccere is kimaradt, a 88. percben viszont már négy volt a különbség: Jurik indította a jobb oldalon Bohnert, aki a rossz ütemben kimozduló Ivicevic mellett eltolta a labdát, majd az üres kapuba passzolt, ez volt a Perutz jobbhátvédjének első gólja pápai mezben. A hosszabbításban újabb találatot ért el az MTK, Szenes kiugratását Rusvay lőtte a hálóba, amivel kialakult a 4-2-es végeredmény.

Perutz FC - Dunaharaszti MTK 4-2 (2-0) Gsz.: Szabó 2, Németh, Bohner ill. Rebecsák, Rusvay

Marton Miklós: Elégedett lehetek, bár mind védekezésben, mind támadásban a koncentrációval ismét akadtak gondjaink, két ilyen buta gólt ilyen szinten nem szabad kapni, ha ma nem a Dunaharasztival találkozunk, nagyobb bajba is kerülhettünk volna. Megint sorban kihagytunk a ziccereket, volt is izgulnivalónk a harmadik gólig, egy olyan meccsen, amit addigra már régen el kellett volna dönteni.

Perutz FC: Sánta - Bohner, Kozma, Császár, Böröczky - Somogyi, Baldauf (Iványi 77), Jurik, Skriba (Domján 36), Németh L. - Szabó Zs. (Szedlacsek 82)

Dunaharaszti: Ivicevic - Márton, Rétsági, Nyéki (Vitányi 56), Bíró - Kovács (Dallos 76), Gacsal, Farkas, Mendebaba (Rebecsák 53), Rusvay - Szenes

A bajnokság április 28-án Csornán folytatódik.

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 16:18, kedd | Helyi

Az E.On segítségével biztonságosan építhet fészket a gólyapár a Közgáznál

A Pápán Hallottam csoportban kezdődött egy felhívással a történet, az áramszolgáltató gyorsan reagált.

2024. Április 16. 12:50, kedd | Helyi

Ismét Pápára jönnek a legjobb történelmi filmek a nagyvilágból!

Április 25-28 között ismét megrendezzük Pápán a Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált, ez már a negyedik évad.

2024. Április 16. 09:15, kedd | Helyi

Kattant a bilincs - Késsel fenyegette meg élettársát a Pápa környéki faluban

Egy Pápa környéki kistelepülésen élő nő értesítette a rendőrséget 2024. április 13-án este arról, hogy családi házukban élettársa egy szóváltást követően késsel fenyegette meg.

2024. Április 16. 08:05, kedd | Helyi

Esős napok jönnek, mind járművel, mind gyalogosan körültekintőbben közlekedjen!

A meteorológiai előrejelzések alapján ma csapadékos időjárásra számíthatunk. A legtöbb problémát ilyenkor a csúszós utak és a romló látási viszonyok jelentik.