Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2018. Március 11. 20:15, vasárnap | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Emlékezés és jótékonyság

Emlékezés és jótékonyság

Tegyi Tibor tanár, színjátszó, drámapedagógus négy évvel ezelőtt hunyt el. Rá emlékeztek vasárnap késő délután a JMSZK Színháztermében, s egyúttal gyűjtöttek adományokat Sándor-Hellebrandt Hunornak.

Piller Károly, Tegyi Tibor volt kollégája, közeli barátja volt a kettős célú alkalom főszervezője. Egyrészt szeretett volna méltóképpen megemlékezni az egykori kollégáról, művésztársról, barátról, másrészt pedig adományokkal támogatni egy igazán rászoruló családot. A jótékonysági emlékesten Sándor-Hellebrandt Hunor, értelmi sérült, járásra képtelen, folyamatos ellátásra szoruló kisfiú és családja megsegítésére gyűjtöttek adományokat.

A szép számban összegyűlt közönséget Áldozó Tamás polgármester köszöntötte. A városvezető úgy fogalmazott, hogy két elkeserítő ok miatt gyűlt össze ez a közösség, mégis jó, hogy itt vannak. - Jó, hogy itt vagyunk, mert ilyen sokan vannak azok, akik egyrészt emlékezni, másrészt segíteni szeretnének, mondta a polgármester, aki külön köszöntötte Tegyi Tibor családját, egykori munkatársait és barátait.

Áldozó Tamás köszöntőjét követően Horváth Attila, a Weöres iskola volt igazgatójának emlékező sorait olvasta fel Vadász Krisztina. Horváth Attila nemcsak közvetlen munkatársa, hanem barátja, legjobb tisztelője is volt Tegyi Tibornak.

Az est házigazdája Piller Károly főszervező volt. Ő konferálta fel az est előadóit, elsőként két általános iskolai produkciót. A Pápai Weöres Sándor Általános Iskola második osztályos diákjainak irodalmi összeállítása vitte tovább jelképesen a Tegyi Tibor által alapított hagyományt.
A munkácsysok vidám produkcióval, Zumba-előadással léptek fel.

Többen színpadra léptek a több mint 25 évvel ezelőtt bemutatott Padlás című musical egykori szereplői közül is. A Padlás egyik fő szerepét Tegyi Tibor játszotta, de a darab rendezésében is részt vett. A nagy sikerű előadás nemcsak Pápán, de az ország több pontján is nagy siker volt.

Piller Károllyal duettet énekelt két egykori padlásossal, Katona Izabellával és Elekes Kornéllal. A szintén padlásos Babos Tibor verssel és prózával készült az alkalomra.

Tegyi Tibor fia, Kornél egy novellát olvasott fel, megcsillantva remek színészi képességeit.

Színpadra lépett Szanyiné Cserpegi Ilona is, ő az S.K. Társulatot képviselte, melynek Tegyi Tibor oszlopos tagja volt.

Két sztárfellépő is színesítette előadásával az estet, Ekanem Bálint két dalt is énekelt a színpadon.

Lendvai Zoltán rédicsi plébános, vagy ahogy többen ismerik, a gördeszkás pap különleges előadása is színesebbé tette az alkalmat.

A Petőfi gimnázium tanulóiból, köztük Piller Károly két fiából álló zenekar produkciója is emlékezetes marad az est résztvevőinek. A szintén petőfis Fribék Gergő saját verseit szavalta el.

Piller Károly több dalt is énekelt. Az est jótékonysági oldalát Caramel - Lélekdonor című szerzeménye által mutatta be. Elmondta, a tókerti templomból ismeri családjával Sándor Endre Gézát és kisfiát, Hunort. Piller Károly úgy fogalmazott, hogy számára Endre a lélekdonor, aki példát mutat mindenkinek, akinek könnyebb sors jutott, hogy hogyan lehet szeretettel, türelemmel és megnyugvással nevelni a kis Hunort.

Az est fináléjában az országban egyre több helyen fellépő - Piller Károly két fiát is soraiban tudó - Syringa zenekar lépett a színpadra.

Tegyi Tibor, a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese volt, de legtöbben talán drámapedagógusi tevékenysége kapcsán emlékeznek rá. Neve összeforrt a diákszínjátszással. A Weöres diákszínpada járta az országot, fesztiválokon, országos versenyeken szerepelt, kimagasló eredménnyel. Tegyi Tibor mély kapcsolatot ápolt a gyermekekkel - élete az iskola és a színház volt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost