Összezavarodtam

Azelőtt a te puha, meleg karodban aludtam el. Minden éjjel odabújtam hozzád; elég közel, hogy halljam a szívdobogásodat, elég közel, hogy érezzem az édes illatodat. Néztem a szép arcodat, és biztonságos, szerető ölelésedben lassan álomba merültem. Ha felébredtem, mert morgott a hasam, hideg volt a lábam, vagy csak egy ölelésre vágytam, gyorsan megnyugtattál, és már aludtam is újra.

“Csitt, éjszaka van!”

De a múlt héten valami megváltozott. Egyik este betettél a kiságyba, megpusziltál, jó éjszakát kívántál, lekapcsoltad a lámpát és elmentél.
Eleinte zavart, vajon hová mentél? Félni kezdtem és hívtalak. Hívtalak újra és újra, de te nem jöttél! Nagyon szomorú voltam. Annyira akartalak. Soha nem éreztem ilyen erős érzéseket azelőtt.

Hová mentél? Végre, visszajöttél! Ó, milyen boldog és megkönnyebbült voltam, hogy visszajöttél! Azt hittem, elmentél örökre. Szerettem volna, hogy felvegyél, de nem tetted. Nem néztél a szemembe. A puha, meleg karjaidba vágytam, mint régen, de te csak annyit mondtál: “Csitt, éjszaka van!” és megint magamra hagytál.

“Egyedül nem tudom megnyugtatni magam”

Ez újra és újra megtörtént. Sírtam utánad, mindig kicsit hosszabban. Visszajöttél, de nem vettél fel. Addig hívtalak kiabálva, amíg egyszer abba kellett hagynom, annyira fájt a torkom. A fejem lüktetett és a kis pocakom is morgott. Mégis a szívem fájt a legjobban.

Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért nem jössz. Azóta minden éjszaka így telik el, és egy örökkévalóságnak tűnik mindig. Nem jössz, ha hívlak, és ha végül jössz, kerülöd a tekintetem, magamra hagysz, nem öleled magadhoz zokogó, remegő kis testem. Feladtam. Egyedül nem tudom megnyugtatni magam, de a sírás is túlságosan fáj már, hogy sokáig bírjam folytatni.

“Most már csöndben vagyok éjszaka”

Anya, nem értelek. Napközben, ha elesek és beütöm a fejem, felveszel és megpuszilsz. Ha éhes vagyok, megetetsz. Ha odamászok hozzád egy ölelésre, olvasol a gondolataimban, felveszel, összepuszilod a kis arcom és azt mondod, mennyire különleges vagyok és mennyire szeretsz. Ha szükségem van rád, azonnal válaszolsz. De éjjel, amikor minden sötét és csendes, és az éjszakai fények furcsa árnyékokat vetnek a falra, eltűnsz. Látom rajtad, hogy fáradt vagy, anya. De szeretlek. Csak a közeledben szeretnék lenni, ez minden. Most már csöndben vagyok éjszaka.

De még mindig hiányzol.

Fordította: Wittmann Kata