Hány pápai tudja, ismeri azt, hogy „nemzeti pantheonunk”, a budapesti Hősök terén álló Millenniumi Emlékmű számos szobrának alkotója, a magyar képzőművészet világraszóló büszkesége, a híres-neves magyar szobrászművész, Zala György is pápai gyökerekkel bír?

Zala György ősei, a népes kőedény- és porcelángyáros Mayer család tagjai, az 1700-as években költöznek át Bajorországból Magyarországra, méghozzá Pápára és környékére.

Id. Mayer György 1839-ben vásárolja meg Vinter Mátyás pápai kőedénygyárát. Keménycserepet és porcelánt gyárt, illetve emellett posztót is készít angol gőzgépekkel posztógyárában, s pokróckereskedéssel foglalkozik. Esterházy Károly főispán a pápai gyárak fejlesztésében való érdemeiért 1845-ben Győr megyei táblabíróvá nevezi ki. 1846-ban hivatalos megbízást is vállal, Pápa városának bírája lesz. 1848-ban – a város akkor már egyik leggazdagabb embereként – bekerül a 12 tagú városi tanácsba is.

Sajnos, Kossuth Lajos „gyermekdednek” minősíti 1842-ben, az első magyar műipari kiállításon szereplő pápai porcelánokat. Azonban nem ennek lesz köze ahhoz, hogy az 1860-as évekre a Mayer-féle pápai kőedény- és porcelángyár pangásnak indul, és csakhamar tönkre is megy. A mostoha gazdasági viszonyok következtében 1866-ra beszünteti működését, s „maradékát” a család Városlődre telepíti át, az ottani, akkor már konkurens kőedényüzemmel egyesítve.

De nemcsak a gazdasági kudarcok keserítik a családot. A kis Zala (Mayer) György alig nyolc esztendős, amikor árván marad; édesapja és édesanyja is meghal. Ennek következtében a gyermek az egyik nagybátyhoz, Városlődre kerül. Itt végzi el elemi iskoláit, és itt lát először mintázást nagybátyja kőedénygyárában. Azonban a községből hamar visszakerül Pápára, másik nagybátyjához, aki posztómanufaktúrájában kívánja őt alkalmazni. De Györgyöt ez egyáltalán nem izgatja, viszont a művészetek iránti érdeklődés, a rajzolás készsége annál inkább. Tátott szájjal csodálja Franz Anton Maulbertsch freskóit, no meg Prokop Fülöp carrarai márvány szobrait a pápai Nagytemplomban. A pápai posztós nagybácsi végül enged György hajlamainak, és Budapestre adja továbbtanulásra, a belvárosi reáliskolába, ahol ekkortájt már rajzot is oktatnak. Itt végzi el középiskolai tanulmányait, s már tizenhárom esztendős korától fogva más gyermekek tanításával keresi meg oktatási költségeinek egy részét. Az érettségi vizsga letétele után előbb a műegyetemre, aztán a mintarajztanodába iratkozik be, hogy rajztanári képesítést szerezzen. Három évig jár a főiskolára, szabad idejét a kenyérkeresés gondjai és az önképzés között osztva meg. Már ekkor gyakorolja a mintázást, és legelső kísérletével, „A sziklához láncolt Prometheus”-szal jutalmat is nyer. Ez a kis műve egyúttal állami ösztöndíjhoz juttatja, így Bécsbe utazhat a művészeti akadémiára, ahol Edmund von Hellmer tanítványává válik. Az ösztöndíj nagyon szerény lévén, a nélkülözések ide is elkísérik. Úgy segít magán, hogy a bécsi műegyetemre járó vagyonosabb magyar fiúknak szabadkézi rajzaik elkészítésében csekély díjért segédkezik. A bécsi akadémián kezdi meg Goethe Ahasverusának megmintázását, de ezt nem fejezi be, mert nem tud megbarátkozni az akadémia szellemével, és már egy év múlva, 1880-ban, Münchenbe utazik.
Münchenben Knabel tanárnak lesz a tanítványa, és az ő vezetése alatt mintázza meg a „Fél a baba” című kedves idillt, amely jövőjét alapozza meg. A müncheni kritika igen rokonszenvesen foglalkozik a kis munkával, amely később eredeti felfogásával és kivitelének szabatosságával a budapesti képzőművészeti társulat kiállításán is figyelmet kelt. Knabel halála után Max Wittmannhoz kerül, aki korábban Izsó Miklósnak is tanára volt, és Zala tehetségét is azonnal felismeri. Wittmanntól Michael Wagmüllerhez, annak halála után pedig Syrius Eberléhezhez megy. Eberle iskolájából Zala már kész művészként kerül ki.

Münchenből 1884-ben tér haza végleg Budapestre; de már hazatérte előtt megérik benne nagyfontosságú elhatározása, családi nevének, a Mayer helyett Zalára való megváltoztatása – föltételezhetően születési helyéből, a Zala vármegyebeli Alsólendvából (ma Lendva Szlovéniában, a Pomurska régióban) eredendően –. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint: Mayer György József Elemér, fővárosi – IV. Vasudvar – lakosnak a Fővárosi Tanácshoz benyújtott, az 1882. október 11-én kelt kérelmét a központi névmagyarosítási társaság továbbítja a belügyminiszterhez; Pápa város tanácsa pedig 1883. február 10-én tartott ülésén adja hozzájárulását a névváltoztatáshoz. A belügyminiszter 1883. március 11-én engedélyezi az anyakönyvi bejegyzést.

Epreskert utcai műtermében jeles művek hosszú sorát kezdi megmintázni. Így Szent Benedek szobrát, Von der Tann tábornok síremlékét és számos társadalmi és politikai kitűnőség portréját. Igencsak meglepődést vált ki az a szoborcsoport, amely Máriát és Magdolnát ábrázolja egészen új felfogásában: „az Isten anyja magához emeli a lábaihoz boruló szerencsétlen nőt, és a vallás szent igéivel vigasztalja.” A rendkívül kifejezésteljes csoport a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán általános feltűnést kelt. Még Zala tanárai is meglepődnek, az akadémia elsőrendű érmét kicsiny jutalomnak találják, ezért a tanári testület külön elismerését csatolják hozzá. A szoborcsoportot később kiállítják a budapesti Műcsarnokban is, ahol megkapja a képzőművészeti társulat 200 aranyas művészi díját. József főherceg és neje, Klotild főhercegnő, ekkoriban rendelik meg nála Mária Dorottya főhercegnő arcképét és József nádor térdelő szobrát az alcsúti főhercegi kápolna számára.

Huszár Adolf elhunytával a szoborbizottság őt kéri fel az aradi vértanúk emlékművének elkészítésére. Az emlékművet 1889-ben állítják fel, és a szoborcsoport egyik alakjával, a „Harckészség”-gel elnyeri a Trefort Ágoston miniszter által alapított művészeti nagy aranyérmet is.

Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc során Budavárat elfoglaló magyar honvédsereg emlékére készített emlékszobrát 1893. május 21-én leplezik le a Várnegyed központi részén található Dísz téren. A szobor minél gyorsabb elkészítése érdekében Duckerst budapesti belga nagykövet személyesen jár közben, ezért a szobor gipszmintáit Zala György a belga állami múzeumnak ajándékozza. A szobrot a brüsszeli „Compagnie les bronces” ércöntő műhelyben öntik ágyúércből. Megható Zala szoborábrázolása: a szobor egy a vár bevételekor megsérült honvédtisztet ábrázol, jobbján kard, bal kezében pedig a magasra kitartott nemzeti lobogó. Fölötte Géniusz alakjának szobra emelkedik, amint az érdem koszorúját készül a sebesült tiszt homlokára helyezni.

Zala műtermében készül Andrássy Gyula gróf – a Budapest legszebb lovas szobrának tartott – lovasszobra a Parlament elé. Az egykori miniszterelnököt, az 1823 és 1890 között élt gróf Andrássyt ábrázoló alkotás másolatát – miután az eredetit a II. világégést követően, a Kossuth híd építése miatt lebontják, szétszedik, majd föltételezhetően később a Sztalin-szobor készítéséhez használják föl – Zala eredeti terveinek figyelembevételével Meszlényi János, Engler András és Polgár Botond szobrászművészek készítik el újra 2016-ra, az eredeti helyére, a „nemzet főterére”, vagyis a Kossuth Lajos térre.

Élete legmonumentálisabb – csaknem közel négy évtizedig tartó – szobrászati feladatára, vagyis a budapesti, Hősök terei Millenniumi Emlékmű megtervezésére és kivitelezésére 1894-ben kap megbízatást, amelyet hat szobrász bevonásával vállal el. A kolonnád oszlopközeiben elhelyezett királyszobrok közül Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, illetve Mária Terézia és Ferenc József szobrai dicsérik az ő keze munkáját, mígnem az utóbbi kettőt a II. világháború után eltávolítják. Eredetileg ő készíti a szobrok talapzatául szolgáló falrészeken frízszerűen körbefutó domborműveket is. Az oszlopok párkányának két belső szélén állnak a Háború és a Béke szekerei, a külső széleken a Tudás és Dicsőség, valamint a Munka és Jólét allegorikus szoborcsoportjai. További fő alakjai a harminchat méter magas korinthoszi oszlop tetején álló Gábriel arkangyal (amely az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat kap), továbbá az oszlop tövében elhelyezett hét vezér szoborcsoport. A királyszobrok és a domborművek egy része a második világháborúban elpusztul, illetve a történelmi változások következtében kicserélik őket, de az emlékmű keltette benyomás nem sérül, ma is a budapesti városkép meghatározó alkotása!

Zala ilyen nagy elfoglaltság mellett is több tanulmányutat tesz Párizsba, Olaszországba, és alig van olyan esztendő, hogy fel ne keresné Münchent és Németország nagyobb városait. A Magyar Tudományos Akadémia 1937-ben – halála esztendejében – választja tagjává.

Nyugvóhelye a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben ápolt, gondozott, melyet nemrégiben az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet önkéntesei is fölkerestek. Nemzeti képzőművészetünk Pápához szorosan kötődő kimagasló jelesét nem szabad felednünk; mennyire méltó lehetne, ha városunkban is kaphatna valamifajta emlékjelet.

Összeállították
az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet önkéntesei:
Kerecsényi Zoltán és Fölnagy Tibor.
(Fotók: Kerecsényi Zoltán)