Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Május 02. 07:41, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Molnár Márk)

Csillagászat Napja Pápán

Csillagászat Napja Pápán

Szombaton az ország sok településén, ahol csillagász közösség működik, nyilvános rendezvényekkel emlékeztek meg a Csillagászat Napjáról.

Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott a Pápai Csillagász Szakkör is. Tagjai lelkes odaadással vettek részt a program megszervezésében és lebonyolításában.

-Az előző napok esős, felhős időszaka után megkegyelmezett az időjárás nekünk, hisz a szombati reggel napsütéssel köszöntött ránk. Délutánra sajnos felhők úsztak az égre fölénk, de alkalmanként rést hagyva maguk között lehetőséget adtak nekünk egy kis Nap vizsgálatra. – mondta Dani Tamás a szakkör vezetője, majd így folytatta:
- Rendezvényünk gerincét a Fő téren elhelyezett modell felállítása képezte, mellyel azt kívántuk megmutatni az érdeklődők számára, hogy közvetlen környezetünkben a Naprendszerben bolygótestvéreinkkel együtt mi magunk a Föld, miként helyezkedünk el. Nagyságát, léptékét méretarányosan lekicsinyítve lehetett szembesülni azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy milyen hihetetlen távolságok, és méretek léteznek a világűrben. Példaként kiemelve egyetlen adatot. A szökőkútnál lévő focilabda jelképezve a Napot, tőle 30 m távolságra elhelyezett borsószem méretű kavics képviselte Földünket. Még a legnagyobb bolygó, a Jupiter is csak golflabda méretű volt ebben az összeállításban! Az felállított állványokon az adott bolygó képe szerepelt, alatta kis tálkában pedig a méretét jelképező mustármag, borsószem, cseresznye méretű kavics. Stációnként egy-egy tagunk az adott égitestről, rövid mindenki számra érthető ismertetővel várta az érdeklődőket. Az állomásonként elhelyezett távcsövekkel napfoltok megtekintését terveztük, melyet sajnos csak nagyon mérsékelt sikerrel sikerült megvalósítanunk, az időjárás szeszélye miatt. Fiatalabb érdeklődők számára játszóházi programmal is készültünk, mely kisebb technikai probléma miatt kissé másként alakult, mint terveztük, de végül azért ezt is megoldottuk.
Jobb idő esetén valószínűleg sokkal többen jöttek volna el rendezvényünkre, melynek nem titkolt szándéka volt, hogy népszerűsítse szakkörünket, ami révén esetleg taglétszámunkat is gyarapíthatnánk. Ez a célunk remélhetőleg sikeres volt, mivel páran jelezték, hogy eddig nem is tudtak létezésünkről, ám érdekli őket a tevékenységünk! Az érdeklődőkkel beszélgetve kiderült, hogy voltak olyanok is akik távolabbi településekről látogatva városunkba, kihelyezett távcsöveinket és egyéb eszközeinket megpillantva csatlakoztak hozzánk.
Ám idővel felhők tornyosultak felettünk egyre jobban, míg egyszer csak elkezdett szemerkélni az eső, mely sajnos a tervezettnél korábban vetett véget a délutáni rendezvényünknek. Ráadásul az esti távcsöves bemutatónknak sem volt kedvező előjel. Szomorúan tapasztaltuk, hogy van bőven utánpótlása, mert bármerre néztünk, mindenhol sötét fellegek vettek körül bennünket. Végül is abban maradtunk, hogy befejezve a délutáni programot, majd meglátjuk, miként alakul az este időjárása... Ha megkegyelmez az idő, és lesz esély némi csillagvizsgálásra, akkor megtartjuk az esti nézelődést.
Nem szerettük volna, ha bárkinek is csalódást okoztunk volna, hogy meg sem jelenünk a Bajvívó téren. Jó volt a megérzés, mert maroknyi csapat összeverbuválódott a csillagos ég szépségeinek megtekintése végett. Csoda nem történt, de kicsit oszladozva a felhők, némi esélyt adtak egy kis szemlélődésre. A keskeny sarlót formáló Hold remek látványt nyújtott csodálatosan látszó krátereivel, mikor alkalmanként előbukkant felhőtakarásából. Emellett a Jupiter is nagylelkű volt hozzánk, s kis időre megmutatva magát, ámulatba ejtette a távcsőbe nézőknek. Végül is majdnem egy óra hosszan sikerült kisebb-nagyobb megszakításokkal gyönyörködnünk bennük. A hézagokat egy kis elméleti ismertető megosztásával hidaltam át, mely a látványt kiegészítette tette teljesebbé a mai nap befejezéseként, az esti programot.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 13:48, szerda | Helyi

Megvan a Játékfesztivál első fellépője!

Többszörös visszatérő zenekar lép fel pénteken.

2024. Április 17. 13:41, szerda | Helyi

Pápai Történetek - Krahulcsán János volt a vendég

Közösen Pápáért Egyesület által szervezett programsorozat első alkalmán a pápai erdészet nyugalmazott igazgatója volt a meghívott vendég, aki szenvedélyes túrázó, 70 évesen járta először végig az El Camino-t.

2024. Április 16. 16:18, kedd | Helyi

Az E.On segítségével biztonságosan építhet fészket a gólyapár a Közgáznál

A Pápán Hallottam csoportban kezdődött egy felhívással a történet, az áramszolgáltató gyorsan reagált.

2024. Április 16. 12:50, kedd | Helyi

Ismét Pápára jönnek a legjobb történelmi filmek a nagyvilágból!

Április 25-28 között ismét megrendezzük Pápán a Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált, ez már a negyedik évad.