Városlista
2018. október 18, csütörtök - Lukács

Hírek

2018. Május 16. 12:28, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.

Biztonságban két keréken

Biztonságban két keréken

A Pápa Városi Balesetmegelőzési Bizottság vezetéstechnikai képzést szervezett motorosok számára.

A szervezők 2018. május 13-án délelőtt 9 órától várták az érdeklődő motorosokat a pápai rutinpályán. A rendezvényt dr. Varga Balázs rendőr alezredes a Pápai Városi Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke nyitotta meg. Ezt követően a résztvevők megtekintették azt az akadálypályát, amelyet Farkas Gábor rendőr törzszászlós és Nyilasi László rendőr törzszászlós, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai építettek fel a képzésre. A délelőtt folyamán a motorosok többek között a kikerülést, a súlypont áthelyezést, valamint a nézőpont áthelyezést gyakorolhatták a bóják között, továbbá elméleti tudásukat is próbára tehették egy motorosoknak szóló KRESZ teszt kitöltésével. A képzés végén a legeredményesebben teljesítő motorosok közlekedésbiztonsági ajándékcsomagot vehettek át.



Az érdeklődők valamennyien hasznosnak tartották a délelőttöt és elmondták, hogy sok olyan gyakorlati tanáccsal lettek gazdagabbak, amelyek a jövőben hozzájárulhatnak a biztonságosabb közlekedésükhöz.

Ezek érdekelhetnek még

2018. Október 18. 10:25, csütörtök | Helyi

Pápára látogatott az USA magyarországi nagykövete

David B. Cornstein nagykövet, aki a Nagykövetség C-12-es repülőgépén utazott, első alkalommal tett látogatást az MH Pápa Bázisrepülőtéren 2018. október 11-én.

2018. Október 18. 07:04, csütörtök | Helyi

Prostituáltaknak adta ki pápai és bakonykoppányi lakását

A Pápai Rendőrkapitányság több rendbeli prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 32 éves bakonykoppányi nővel szemben.

2018. Október 17. 15:20, szerda | Helyi

800 négyzetméteres jégpálya épül az Esterházy-kastély udvarán

Mivel a piac ideiglenesen a Fő téri korcsolyapálya helyére költözött, idén a kastély udvarán hódolhatunk a téli sportnak.

2018. Október 17. 14:57, szerda | Helyi

A Teleki utca páratlan oldalán is megújul a járda

Tavaly épült újjá a gyalogút az utcában, a Weöres Iskola felőli oldalon, most pedig az út túlsó felén dolgoznak.