Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Június 23. 11:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Pápán a Mária Maraton

Pápán a Mária Maraton

Városunkat is érintette az az egyedülálló sportesemény, melynek során Mariazelltől Csíksomlyóig futnak és kerékpároznak 1300 kilométert a résztvevők.

A Mária Maratonon Frank Tibor és Veress Béla ultramaratonfutókhoz túrakerékpárosok is csatlakoztak, akik szintén végigtekerik a kijelölt útszakaszt. Szerdán értek Pápára a sportolók, akiket Áldozó Tamás polgármester is köszöntött a Fő téren. A városvezető azt kívánta a nem kis célt maga elé kitűző társaságnak, hogy a bennük lévő elkötelezettség, hit, meggyőződés végig tudja segíteni őket a megpróbáltatásokon. - Az út során gyűjtsenek olyan emlékeket, hogy jövőre még több embert tudjanak maguk mögé állítani, s végigcsinálni a zarándoklatot - fogalmazott Áldozó Tamás hozzátéve, bízik abban, hogy jövőre Pápáról is lesznek vállalkozók a maraton teljesítésére.

Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke - aki maga is futóként vesz részt a maratonon - elmondta, az állandó tagokon kívül mintegy 2000 embert sikerül megmozgatni az akció során. Mint mondta, céljuk, hogy jól érezzék magukat és ezt a megállók során másoknak is megmutassák. - A zarándoklat során harmóniát kívánunk teremteni önmagunkban, így a Mária Maraton nem csupán futóverseny vagy kerékpártúra, sokkal inkább egy lelki közösség és egy egészséges életmód felmutatása - mondta el Szabó Tamás.

A rendezvény védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Székely János római katolikus püspök.

Címkék: mária maraton

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:18, szombat | Helyi

Később túrják fel a Vásár utcát

Bár április elején azt jelentették be, hogy néhány hét múlva megkezdődik az úttest felbontása és a vízvezetékek cseréje, most mégis úgy döntöttek, hogy a nyári szünetig várnak vele.

2024. Április 20. 08:55, szombat | Helyi

Kis híján megölte a saját édesanyját a Pápa környéki faluban! - Videó

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 39 éves Pápa környéki lakossal szemben.

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk