Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Október 02. 12:19, csütörtök | Bulvár

Sárkányhajóban dobolt Molnár Andi

Sárkányhajóban dobolt Molnár Andi

Molnár Andi igazi sportoló családból származik: nagyapja Dunavarsányban csónakházat hozott létre, emlékére másodszor rendeztek sárkányhajó versenyt. Idén a SportKlub MezTelenül stábja sem hagyta ki a különleges megmérettetést, Andi pedig dobosként debütált.

A hétvégén a dunavarsányi olimpiai központban mérték össze tudásukat a sárkányhajózás szerelmesei. A versenyen Molnár Andi diktálta a ritmust az egy hajóban evező Pulai Imrének, valamint Balogh Tominak is.

Dunavarsányban második alkalommal rendezték meg a Mekler László sárkányhajó versenyt, amit a nagyapám emlékére hoztak létre, aki 50 évvel ezelőtt saját kezével és a helyi fiatalok segítségével építette fel az itteni csónakházat. Ez tette lehetővé, hogy Németh Szabolcs válogatott és ifjúsági bajnok kenus a településen kajak-kenu szakosztályt hozzon létre, és sárkányhajó versennyelnépszerűsítse az evezést a fiatalok körében.Édesanyám csapatával már gyerekkoromban is jártam vízitúrára, dobosként azonban még soha nem próbáltam ki magam, hihetetlen élmény volt” – mesélte Molnár Andi.

A hajóban Molnár Andi dobverését és Pulai Imre tanácsait követve húzott a SportKlub Dodzsem című műsorának egyik állandó vendége, Balogh Tamás is.

Soha életemben nem ültem még sárkányhajóban” – árulta a műsorvezető. „Gyerekkoromban a balatoni nyaralások alatt eveztem krokodil alakú kajakban, amit nagyon élveztem. Most azonban megijedtem, mikor megláttam milyen magas és kisportolt Pulai Imi. Meggyőződésem, hogy a tenyerével nagyobbat húz, mint én evezőlapáttal” – mondta nevetve Balogh Tomi, aki elárulta, az tetszik a sárkányhajózásban, hogy ha a több mint 10 fős hajó elején nagyon húznak, akkor aki hátrébb ül, lazsálhat is egy kicsit.

Molnár Andit és Balogh Tomit a verseny előtt az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Pulai Imre tanította az evezés rejtelmeire.

„A versenyben sajnos kikaptunk, mert a másik csapat már a rajt során előnyhöz jutott. A többiek korábban alig eveztek, ami látszott is. Ebben a sportágban nagyon fontos az összeszokottság és az edzettség: egy sárkányhajót, amiben tucatnyi ember ül, nem lehet egyedül elhúzni”– árulta el Pulai Imre.

Aki kíváncsi, hogy a dunavarsányi sárkányhajó versenyen melyik evezős csapat kerekedett felül, és hogy miként verte a dobokat Molnár Andi ne hagyja ki a SportKlub MezTelenül című műsorát szeptember 25-én, csütörtökön 19:50-től.

Címkék: színes

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára