Hírek

Pápai Hús: Leszavazták a Jobbik javaslatát

Feltöltve: 2013-08-30 15:32:26 Kategória: Helyi Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
A Pápai Hús 1913 Kft. megmentésével kapcsolatban tett javaslatot a párt, mely szerint minden munkahely megmenthető lenne a cégnél. A javaslatot a gazdasági bizottság nem támogatta.
Pápai Hús: Leszavazták a Jobbik javaslatát

Csaknem két hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy helyi jobbikos vezetők egy javaslatcsomagot tettek le az önkormányzat és a menedzsment asztalára a Pápai Hús 1913 Kft. megmentésével kapcsolatban. A mentőcsomag kidolgozója Bocskay József logisztikai vezető, aki korábban válságmenedzserként is dolgozott, többek között a pápai húsgyárban. A tanulmány szerint minden munkahely megmenthető lenne a Pápai Hús 1913 Kft-nél. - Egy új folyamatszemléletű, komplex és teljesen új EU normarendszernek is megfelelő szociális alapú, holding jellemzőkkel bíró szövetkezeti rendszer kialakítását javasoltam. A mai ülésen azonban ennek tartalmát nem vizsgálták, csupán arról döntöttek, hogy ebben a formában kellőképpen kidolgozott-e a szóban forgó mentőcsomag. Természetesen nem az, mivel ez egy rövid stratégiai program volt. Ennek ellenére nehezményeztem, hogy nem merült fel senkiben az a kérdés, hogy ezt a mentőcsomagot szakmai oldalról kellőképpen megvizsgálja - fogalmazott Bocskay József.

A mentőcsomag kidolgozója szerint a húsgyár jelenlegi vezetését szakmai egyirányúság jellemzi, melynek a vége egy teljesen kétséges állapot, szemben az általa felkínált lehetőséggel. - Olyan kifogásokat hallottam a gazdasági bizottsági ülésen, hogy erre nincs elég idő. Holott már két hónappal ezelőtt eljuttattuk mind az önkormányzathoz, mind pedig a gyár vezetéséhez a javaslatainkat. Ha akkor elkezdig a megvalósítást, akkor nem kellett volna azt hallanom ma, hogy csak néhány nap van hátra. Egy vonalon indultak el, más alternatívákat kizárva - ismertette álláspontját Bocskay József.

Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a gazdasági bizottsági ülésre csak most került sor és nem két hónappal ezelőtt. - Ebben a rendkívül kemény gazdasági környezetben a Bocskay József tanulmánya által javasolt szakszervezeti forma olyan gazdasági előnyöket nyújtana, melyekkel hosszútávon is talpon tudna maradni a Pápai Hús 1913 Kft. Ráadásul az Uniós trend is afelé tart, hogy ezeket a szociális szövetkezeteket fogják támogatni, amely a munkahelyteremtésben jelenhet meg - mondta a képviselő. Szerinte azonnali kormányzati segítségre van szükség ahhoz, hogy a gyár beszállítói pénzükhöz jussanak. - Összefügg a gazdák és a dolgozók kifizetése, hiszen nyersanyag nélkül termelés sincs. A kettőt tehát nem lehet különválasztani - tette hozzá Ferenczi Gábor.

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban

A pápai Fő téren kiabált
Helyi
2014-07-30 09:25:16

A pápai Fő téren kiabált

Csalás külföldi munka ígéretével
Helyi
2014-07-30 09:07:20

Csalás külföldi munka ígéretével

Halálos kerékpáros baleset történt
Helyi
2014-07-26 16:38:51

Halálos kerékpáros baleset történt


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. | Web Design & Arculat: Voov