Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Szeptember 24. 14:47, szerda | Helyi
Forrás: Papa-ma.hu

Grőber Attila: Alig fejlődik a helyi gazdaság

Grőber Attila: Alig fejlődik a helyi gazdaság

Grőber Attila és dr. Bányai Katalin, a Baloldali Együttműködés polgármester- és egyéni képviselőjelöltje a helyi adók és a közszolgáltatások rendszeréről, és ehhez kapcsolódóan javaslataikról szóltak.

Grőber Attila a téma kifejtését megelőzően megjegyezte, hiányolja a önkormányzati választáson induló jelöltek következő öt évre szóló programjait. Mint mondta, valódi javaslatokkal, programokkal eddig nem találkozott. A polgármesterjelölt a város nemrég elfogadott gazdaságfejlesztési stratégiájában szereplő, a gazdaság fejlődésére vonatkozó megállapításokat bírálta. Grőber Attila elmondta, amennyiben az iparűzési adóbevételek alakulásából lehet következtetni a gazdaság helyzetére, úgy a növekedés nem éri el az évi 1 százalékot – jelentette ki a politikus.
- Ha az iparűzési adó tekintetében a 2010-es és a 2013-as lezárt évet figyelembe vesszük, a négy év során az iparűzési adó mértéke nem nőtt összesen 5 százalékot, a növekedés 4,6 százalék. Évekre visszaosztva a gazdasági növekedés nem sokkal több, mint 1 százalék évente, amely sokkal kevesebb annál, mint ami egyébként gazdaságélénkítést hoz – fejtette ki a polgármesterjelölt, majd szólt a mikrovállalkozások adómentességének megszüntetéséről.

Grőber Attila a helyi adók rendszerének megújításáról beszélt. Miután az elmúlt ciklusban csökkent a gépjárműadó és az SZJA helyben maradó része, ezért az önkormányzat a kieső bevételek pótlására újabb adókat vetett ki a lakosságra.
- Két ilyen adóteher volt, az egyik a mikrovállalkozások adómentességének megszüntetése, a másik a köznyelvben csak garázsadóként említett adónem. Ez utóbbi az elmúlt évben csaknem 4400 családot érintett. Véleményem szerint a garázsadó igazságtalan, mert a központi költségvetés elvonásai miatt a pápaiakra súlyos terheket hárít, de azért is mert, az önkormányzati rendelet majdnem a maximumot szabja ki négyzetméterenként. És igazságtalan azért is, mert az adó 4400 családot ért utol, ellenben a szakemberek biztosra mondják, hogy ennél több garázsként használt ingatlan van Pápán – magyarázta a jelölt, majd kijelentette, vissza kell állítani a mikrovállalkozások adómentességét, azonban a korábbival ellentétben 1,5 millió forintos összeghatárig, és el kell törölni a garázsadót.

A polgármesterjelölt a közszolgáltatások tekintetében elmondta, a pápai Közszolg Kft. munkájával elégedett, azonban a szemétszállítás rendszerét át kell gondolni. Grőber Attila szerint a szemétszállítás díját a termelt szemét mennyiségéhez kell igazítani, zöld hulladékgyűjtő telepeket kell kialakítani, és növelni kell a szelektív hulladékgyűjtő szigetek számát, ehhez kapcsolódóan lehetőséget kell biztosítani a lakosság számára arra, hogy otthon, külön gyűjthesse a műanyaghulladékot, melyet a közszolgáltató a rendszeres hulladékszállítás napjától eltérő időpontban szállít el.

Dr. Bányai Katalin javasolta az autóbusz-közlekedés átszervezését. Meggyőződése szerint átgondoltabb útvonal-hálózatra van szükség és össze kellene hangolni a helyi és helyközi autóbuszok, valamint a vonatok menetrendjét. A képviselőjelölt felvetette egy kisgyermekes autóbuszbérlet bevezetését is.
A politikus szólt a közintézmények akadálymentesítéséről és javaslatot tett egy ötéves cselekvési terv kidolgozására az utak, járdák és vízelvezető árkok állapotának javítására.
A közbiztonság tekintetében bővíteni kell a köztéri kamerarendszert és szorgalmazni kell további körzeti megbízotti irodák létesítését más lakótelepeken is – hangzott el a sajtótájékoztatón. Bányai Katalin megjegyezte azt is, ún. Ültess fát és virágot! elnevezésű programmal növelni kell a pápai zöldterületeket, hogy a város nagyobb eséllyel indulhasson a virágos települések versenyében.
A képviselőjelölt javasolta a meglévő játszóterek bővítését, korszerűsítését, ezenkívül felhívta a figyelmet ifjúsági pontok létesítésére, melyek a fiatalok szabadidős tevékenységeinek bővítését, a szabadidő hasznos eltöltését hivatottak szolgálni.

Fotó: archív

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.