Hírek
2013. November 25. 16:25, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa.hu
Felújították a Refi homlokzatát
Elbontották az állványzatot a református gimnázium épületének Március 15. tér felőli homlokzatáról, így csaknem teljesen elkészültek a rekonstrukcióval.
Nagy szükség volt már a felújításra, hiszen a homlokzat meglehetősen rossz állapotban volt, a potyogó vakolat miatt már-már balesetveszélyessé vált. Előfordult, hogy némelyik megmozduló stukkó eltávolítására tűzoltókat kellett hívni.
A homlokzat-felújítással egy időben kicserélték a Március 15. téri gimnázium-épületben található Pápai Református Gyűjtemények nyílászáróit is. Az intézmény utcafronti részen a régi, szinte használhatatlan ablakok helyett újakat szereltek be. A felújítási munkálatokat összességében leginkább önerőből, míg kisebb részt pályázati forrásból valósította meg a Dunántúli Református Egyházkerület, de tervben van az épület teljes felújítása is - mondta el Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője. - A teljes rekonstrukcióra egyelőre nincs pénze az egyházkerületnek. Erre vonatkozóan már komplett tervünk van, de várunk kell a megfelelő pályázatokra. Reménykedünk benne, hogy előbb-utóbb egy komoly rekonstrukciót is megvalósíthatunk majd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:35, kedd | Helyi
Arcon ütötte és a haját tépte
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi nőt.
2024. Május 13. 21:58, hétfő | Helyi
Áldozó Tamás: Jó a közbiztonság Pápán
A polgármester a Szent László utcáról jelentkezett be videójában.
2024. Május 13. 16:36, hétfő | Helyi
Éjszaka permetezik a vadgesztenye fákat Pápán
2024. Május 13. 08:00, hétfő | Helyi
Önkéntes felajánlásként festette meg a mezőlaki dínótojást a pápai művész
A Herendi Porcelánmanufaktúrában mesterfestőként és tervezőként dolgozó Vida Sándor pápai művész készítette el a Föld Napján átadott dínótojást.