Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Október 10. 13:34, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Áldozó Tamás is összegezte a kampányt

Áldozó Tamás is összegezte a kampányt

A városvezető szerint nyugodt kampányon van túl a város, a Jobbik kivételével nem voltak durva hangok, de tőlük ezt is várta. A kihívóitól hiányolja, hogy átfogó programmal rendelkeztek volna.

A Fidesz-KDMP polgármester-jelöltje szerint ők mutatták be a legösszefüggőbb, legkidolgozottabb és legmegvalósíthatóbb programot, különösen akkor, "ha ehhez hozzátesszük azt a tapasztalatot és külső kapcsolatrendszert", mellyel rendelkeznek. Mint mondta, csalódás volt számára, hogy politikai ellenfeleitől nem látott hasonló programokat. - A szocialisták részéről kinyomtatott programot nem láttam, a Jobbik által támogatott független jelölt egy program-kivonatot közölt az interneten, mely részben a városi program átvétele, másrészt érthetetlen, hogy miért csak egy kivonat, hiszen az internetes tárhely elbírta volna a teljes programot is, ha lenne ilyen. A DK pedig szintén nem lépett azzal az igénnyel a város elé, hogy valamilyen átfogó programmal jelentkezne - fogalmazott Áldozó Tamás.

A jelenlegi városvezető szerint a kampány intenzitása nem érte el a megelőző kampányokét, a részvétel tekintetében 40-45%-os arányra számít. A kampány hangulata sem volt durva, ezért köszönetet mondott a polgármester kihívóinak, egyedül a Jobbikot leszámítva, aki "hozta a szokásos formáját és a tőle megszokott alpári stílusban, összefüggéstelenül és gusztustalanul szólalt meg több alkalommal ebben a választási kampányban. Ezt vártuk, ezt kaptuk"- tette hozzá Áldozó Tamás.

A polgármester kitért arra is, hogy a kampány során sok választóval tudtak személyesen is találkozni, akiktől számos értékes javaslatot kaptak, melyeket be fognak fogadni. A vasárnapi voksoláskor mindenkit arra bíztat, hogy menjen el és szavazatával támogassa a Fidesz-KDNP megyei listáját és képviselő-jelöltjeit, valamint Áldozó Tamás polgármester-jelöltet.

A sajtó azon kérdésére, hogy miért nem ment el arra a vitára, melyre Grőber Attila invitálta a sajtón keresztül, a városvezető elmondta: Egyrészt a hagyományos vitára az Orvosklub szervezésében sor fog kerülni ma délután, másrészt nem kapott semmilyen meghívót. - Azt gondolom, hogy komoly politikai szereplőkhöz méltatlan ez a fajta üzengetés - fogalmazott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost