Hírek
2015. Április 03. 09:57, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Közösségi házat avattak a Rigó lakótelepen
Két önkormányzati lakás átalakításával jött létre az úgynevezett Csillag Szolgáltatópont és Szolgáltatóház, mely a szegregátumban élők felzárkózósát hivatott segíteni.
A Rigó lakótelepen élőknek sokszor otthonaikban olyan alapvető teendőkre sincs lehetőségük, mint a mosás, vasalás, vagy egyéb higiéniai szükségletek kielégítése, az újonnan létesült ház létrehozásakor ezekre is gondoltak. De legalább ilyen fontos az is, hogy az épület közösségi terme helyet ad majd különböző képzéseknek, programoknak, iskola utáni tanulásnak, vagyis a társadalmi hátrányok leküzdését támogató szolgáltatásoknak.
Unger Tamás alpolgármester az ünnepélyes átadás napját olyan napnak nevezte beszédében, amikor sokan lehetőséget kapnak arra, hogy változtassanak az életükön. - Olyan hely jött létre, mely hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózását és integrációját segíti. Olyan feltételrendszer jön létre, mely a programban résztvevők számára életvitelük, szociális és képzettségi helyzetük változhat meg gyökeresen - fogalmazott az alpolgármester hozzátéve, a ma átadott épület csupán a projekt első lépcsőfoka. - Tanulás nélkül ugyanis nincs fejlődés. A cél az, hogy a projektben résztvevők visszakerüljenek a munka világába. Mert munka, igyekezet és egy magasabb életszínvonal igénye nélkül nincs kitörés a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetből - figyelmeztetett Unger Tamás.
A köszöntőt követően a kivitelezést végző F+Zs Bau Kft. ügyvezetője átadta az épület kulcsait Oláh Mártának, az üzemeltető Gondozási Központ vezetőjének.
Az ünnepélyes átadón közreműködött a Sekina Gyülekezet magyar és cigány nyelvű, Istent dicsőítő énekekkel.
Haérdekli, hogy néz ki a lakótelep, tekintse meg alábbi képgalériánkat:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 14:30, csütörtök | Helyi
Több üzlet nem kapott tájékoztatást az áramszünetről
A pápai belváros egy részén nincs ma áram, a Március 15. téri transzformátor állomás cseréje miatt.
2026. Július 23. 09:27, csütörtök | Helyi
2028-ra kapott időpontot egy beteg gerinc-MR-vizsgálatra a Veszprém megyei kórházba
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház egyik betege egy 2028. januári napra kapott időpontot gerinc-MR-vizsgálatra – derül ki abból a beutalóból, amelyet Kunetz Zsombor eü. szakértő posztolt a Facebook-oldalán.
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

